Green Ray: Idén megduplázódik a termelés
Kistermelők kerestetnek a Tiszántúlon!
A péterfalvai Green Ray konzervgyárat 1999-ben alapította a Grenex Kft. Holt szezonban 112-en, főszezonban ennél valamivel többen dolgoznak a gépek mellett, miközben a környéken a konzervgyártásnak köszönhetően több ezer termelő lelt felvevőpiacra. A gyár termékeinek 99%-át Moszkvában értékesítik, de Ukrajnában is van irántuk kereslet.
– A január holt idénynek számít, de februártól ismét beindulnak a gépek – mondja Petei Judit igazgatónő. – Tavasszal indul a főszezon. A szamócával kezdünk, aztán jönnek a gyümölcsök és a savanyúságok.
– Mekkora a felvevőkörük?
– Többnyire a Nagyszőlősi járásból szállítunk be, de vannak már a Beregszászi járásban is felvevőhelyeink. Mi voltunk az elsők a megyében, akik beindítottuk ezt az intenzív termelési módot. Addig csak az a gazda tudott nagybani termeléssel foglalkozni, akinek lehetősége volt elvinni a termését Lembergbe vagy más piacokra, s így is sokszor nyakán maradt az áruja. Ráadásul az induláshoz nagyobb befektetésre volt szükség, amit nem sokan engedhettek meg maguknak.
– Hogyan sikerült megnyerni az emberek bizalmát?
– Faluról falura jártunk, elbeszélgettünk a gazdákkal, szerződést kötöttünk velük. Naponta átvettük a megtermelt menynyiséget, folyamatosan fizettünk érte. A tavalyi évben már két és fél ezer családdal volt szerződésünk, bízunk benne, hogy idén hasonló sikereink lesznek. Bizakodóak vagyunk annak ellenére, hogy egymás után jelennek meg a konzervgyárak, amelyek nem fordítanak nagy gondot a nyersanyagbázis kiépítésére, viszont öt-tíz kopijkányi többletnyereséggel kecsegtetik a beszállítóinkat. Egyébként elégedett vagyok a termelők hozzáállásával, nagyon szorgalmasak, mindenki igyekszik, hogy jó legyen a termése.
– Hogyan segítik a termelők munkáját?
– Idén már kétszer volt találkozónk velük, ajándékcsomaggal köszöntük meg az eddigi munkát, s megbeszéltük az idei teendőket. A beültetésre szánt földterületek nagysága szerinti mennyiségben vetőmagot és növényvédő szert biztosítunk a gazdáknak. Vannak hozzáértő szakembereink, agronómusaink, sok gazda kér tanácsot tőlünk.
– Milyen fajtákat részesítenek előnyben a gazdák?
– Az uborkánál a Harmónia és a Profi a legkedveltebb, a tavalyi év végérvényesen igazolta, hogy ez a két fajta bírja a legjobban az itteni klímát. A többi zöldség, gyümölcs tekintetében a gazdák a saját tapasztalataikra, szokásaikra hagyatkoznak.
– Tavaly mennyi nyersanyagot vásároltak fel?
– A felvásárolt áruk legnagyobb hányadát az uborka jelenti, ebből szinte korlátlan mennyiségre lenne szükség, mert Moszkvában ennek van a legnagyobb piaca. Tavaly mintegy 1500 tonnát tett ki az uborka, paradicsomból 528, meggyből 18, szamócából 13 tonnát vettünk át. A befektetőink látnak perspektívát a cégben, így idén még egy gépsort állítunk be. Ez azt jelenti, hogy dupla menynyiségű nyersanyagra lesz szükségünk, megduplázódik a munkásaink száma is, s további ezer zöldségtermelő családnak biztosíthatjuk a megélhetését. Nem vagyok teljesen bizonyos abban, hogy sikerül megtermeltetnünk ennyi nyersanyagot, de abban bízom, hogy az embereknek szükségük van a munkalehetőségre.
– Hogy alakulnak idén a felvásárlási árak?
– Ezt nem lehet előre megmondani, hiszen az elsősorban a piactól függ. Annyit mondhatok, hogy biztosan nem lesz olcsóbb, mint a tavaly. 2002-ben az uborka és a meggy kilónkénti átlagára 1,50 hr, a szamócáé és a cseresznyéé 1,90 hr, a paradicsomé 70 kopijka volt.
R. G.