Lebontották Ijjász Gyula házát

2003. február 14., 01:00 , 109. szám

Az ungváriak közül még sokan emlékeznek arra az egyszerű külsejű házra, amely egykor a Kor­ja­tovics tér 9. szám alatt állott. Falán egy fekete gránitból készült emléktábla hirdette, hogy ebben az épü­letben élt és dolgozott Ijjász Gyula kárpátaljai festőművész.

Az eredetileg Jáczik vezetéknevű művész Ung­váron született 1874. április 1-jén. Apja halála után Amerikában próbált szerencsét, itt kezdte művészeti tanulmányait is. 1900 és 1902 között Mün­chenben Hollósy Simon tanítványa volt. Amerikában és Európában képezte magát tovább, s hamarosan elismert festőművész lett. Művein az impresszionizmus hatása érezhető. Később részt vett az első világháborúban. 1943-ban szülővárosában, Ungváron halt meg, s a Kálvária temetőben helyezték örök nyugalomra.

2000. február 22-én a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal 65. sz. határozata alapján Ijjász Gyula házát mű­emlékké nyilvánították, azaz védelmébe vette az ál­lam. 2002 végén mégis szinte az ala­pokig lerombolták, a földdel tették egyenlővé az állam „védelmét” élvező műemléképületet.

Ez a példa is bi­zo­nyí­tani látszik azt a jóslatot, miszerint Ungvár történelmi városmagja és műemlékei hamarosan eltűnnek.

Kobály József