2003. március 14.
Nagyböjt második vasárnapja
„...kiüresítette magát, szolgai alakot öltött és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmes lett, mégpedig a kereszthalálig” (Fil. 2,7)
Jézus a Tábor-hegyen kis időre megmutatja a három apostolnak isteni dicsőségét. A föltámadás után azok majd tanúságot tesznek erről is. Ez a dicsőség ingyenes. Ezt elfogadni, imádni, gyógyulásainkért, bűnbocsánatainkért hálát adni, ez jelenti az Új Szövetséget, Isten Országának jelenlétét a hit cselekedeteiben.
Hivatásainkban az ingyenesség dönt. Nemes Ödön SJ atyát egyszer megkérdezte egy fiatal: „ Atya! Nem tudom, hogy képes vagyok-e a papi életre ...”. „Azt válaszoltam, rossz a kérdés, mert akár igennel, akár nemmel felelsz, helytelen. Ha azt válaszolod ugyanis, hogy igen, képes vagyok, akkor beképzelt farizeus vagy, és nem látod, hogy Isten teszi a papi életet lehetővé számodra. Ha nemmel válaszolsz, kizárod a papi élet lehetőségét, és soha nem tapasztalod meg életedben Isten erejét. Azt kérdezd meg magadtól: Vágyódom-e arra, hogy pap legyek? Ez a legfontosabb kérdés. Erre csak te tudsz válaszolni. Ha igent mondasz, a többit bízd a jó Istenre.”
Akár a hivatás, akár a különféle szociális, karitatív keresztény feladatok forrása a színében elváltozott Krisztus.
A Szentlélek indításaira való figyelés a mindennapi dialógus az Istennel túl a töprengések és lehetőségek világán. A Tábor-hegyen Jézus Isten dicsőségébe akar öltöztetni minket. Ez emberi méltóságunk csúcsa, s Õ ezt a kereszthordozásban is kinyilvánította.
p. Mészáros Domonkos
ungvári plébános
