Legerősebb kapocs a közös vállalkozás

Helyben kell megteremteni a boldogulás feltételeit

2003. május 2., 02:00 , 120. szám

Múlt szerdán Ungváron került sor arra a megbeszélésre, melyen dr. Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztésért felelős politikai államtitkára, dr. Boros Jenő, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, Németh János, a HTMH főosztályvezetője, illetve Szakács Zoltán ungvári ma­gyar főkonzul találkozott a kár­pátaljai magyar társadalmi szervezetek gazdasági szakértőivel, illetve kárpátaljai magyar vállalkozókkal.

Milován Sándor, a KMKSZ alelnöke ismertetőjében elmondta: a mintegy 150 ezer kárpátaljai magyarnak meg­kö­zelítőleg a fele él egy tömbben. A vállalkozók helyzete meglehetősen nehéz, s a gaz­dasági törvények nincsenek tekintettel a nemzetiségre – mutatott rá az alelnök, ugyanakkor emlékeztetett: a 40 ezer fős tagságával jelenleg Kárpátalja legnagyobb magyar érdekvédelmi szer­vezete, a KMKSZ arra törekszik, hogy a magyarlakta területeken munka- vagy vállalkozási lehetőségeket teremtsen, esélyt adva a boldogulásra.

Nagy Sándor államtitkár meg­győződésének adott hangot, hogy országaink között talán a közös vállalkozások jelentik a legerősebb kapcsot. Ennélfogva fontos megteremteni annak fel­té­teleit, hogy ne csak a két ország, hanem a természetes személyek is legyenek érdekeltek a jól funkcionáló közös vállalkozások létrehozásában. Mint mondta, nem látja túl távolinak az időt, amikor esetleg magyar nemzeti forrásokat is felhasználva a területfejlesztés térségi megközelítésűvé válik, aminek már megvannak az alapjai, hiszen a határ mindkét oldalán működnek logisztikai, terület- és vállalkozásfejlesztési központok.

Baráth József