Terjedőben a „bérkeltetés”

Itt a kacsaidény!

2003. május 16., 02:00 , 122. szám

Tavasz tájt a legtöbb falusi portán csipog-topog valamilyen növendék baromfi. Legkorábban csibékkel népesül be a háztáji, a húsvéti ünnepeket követően aztán az első „ka­csa- és libanyájak” is megjelennek a baromfiudvaron. Manapság egyre elterjedtebb az úgynevezett „bérkeltetés”, amikor a tojásminőség nem a keltető–üzemeltető, hanem a megrendelő rizikója.

A Beregszászi járásban néhány ilyen bérkeltető működik, az egyik magában a járási központban. Ki gondolná, hogy Beregszász egyik utcájának udvarában egy „kisebb”, 20 ezer „férőhelyes” keltető üzemel, s mint kiderült, nem kis forgalommal, mivel a környező falvak gazdasszonyai évek óta ide hozzák a keltetésre szánt baromfitojást. Tyúktojásból minimum 150, kacsa-, libatojásból mérettől függően 70-80 darab szükséges egy keltetőrész „belakásához”. A kikelt baromfin aztán fele-fele arányban osztozik a kliens és az üzemeltető.

Idén április végén kezdődött a nagyüzem, s az első tételek mára ki is keltek. Ha a tojások egészségesek, 70–80%-os a kelési arány – állítják az üzemeltetők. Ezzel kapcsolatos tudnivaló, hogy a keltetőbe szánt tojásokat egyenletes, +10, +12oC fokos hőmérsékleten, huzatmentes helyen célszerű tárolni; a tojásokat tilos vízzel mosni, száraz dörzsöléssel tisztítani; a tojásoknak kb. azonos „korúaknak” kell lenniük és tíz napnál nem régebbieknek.

Néhány tudnivaló a napos­kacsa-fogadásról. A nevelés első hetében a kacsa kényes a hőmérsékletre, ezért betelepítés előtt az ólat az állatok magasságában mérve (kb. 20 cm) 32–34 fokra fűtsük fel. Mivel a kacsának a többi baromfihoz viszonyítva lényegesen korábban alakul ki a hőszabályozása, a hőmérséklet naponta 1 fokkal csökkenthető, s a tizedik naptól a fűtés meg is szüntethető.

A kacsa szinte állandóan eszik és iszik, mert anyagcseréje élénkebb, mint a csirkéé, ezért fontos, hogy a naposkacsák minél előbb megtalálják a takarmányt és az ivóvizet. A vízhez jutás a legfontosabb, mert a magas hőmérsékletű, szárazabb levegőn a kacsa gyorsan kiszáradhat. Vízfogyasztása kb. háromszorosa a csirkéének, a vízfelvétel a takarmányfogyasztás három–ötszöröse. Itatótér-szükséglet: kéthetes korig 100 kacsára számítva napi 6 liter; 3–20 hetes korban egy kacsára 2 cm hosszú itatóhossz, 100 darabra legalább 40 cm átmérőjű köritató.

A tollasodás kezdetén elég gyak­ran tapasztalható tollcsipkedés, főleg a fark-, hát-, szárny­­­fedő tollakat csipkedik az állatok. Friss zöldtakarmány­nyal, zabbal és némi takar­mánysóval csökkenthető ez a jelenség.

A kacsák igen falánk állatok, az idősebbek és erősebbek a táplálékot eleszik a fiatalabbak és a gyengébbek elől. Ezért jó, ha az egyes korcsoportokat külön etethetjük.

A halastavon nevelt kacsahús ízletesebb, mint a szárazföldié, zsírral finoman átszőtt, tolla is értékesebb. A kacsa ugyanakkor elfogyasztja az elpusztult halat, irtja a szúnyoglárvákat és a haltermelésre káros vízinövényeket. A hízó kacsák megelégszenek a gazdasági udvar esetleges pocsolyáival is. Ezek híján jó, ha egy vagy több, földbe ásott hordóban biztosítjuk számukra a vizet.

Schuller – Popovics