„Azért utaztunk Budapestre, hogy megvédjük a státustörvényt”
Kovács Miklós a kedvezménytörvényről
– Miért nem írta alá a KMKSZ a zárónyilatkozatot?
– A státustörvény lényege az egységes magyar nemzet elvének kimondása, aminek viszont tanúi lehettünk, azt úgy hívják, hogy jogfeladás, abban az értelemben, ahogy ezt a kifejezést Kossuth és Deák használta. Mi ezt a kérdést elvi kérdésnek tekintettük, és nem az volt a döntő, hogy egyik vagy másik konkrét kedvezményben sikerül-e átmeneti ígéretet kicsikarni, hanem az, hogy sikerül-e a nemzeti jelleget megóvni; nem sikerült, a jogfeladásban viszont a KMKSZ nem lehet partner. Szövetségünk eldöntötte, hogy a tavaly novemberi Máért-ülésen megkötött kompromisszum az engedmények végső határa a kedvezménytörvény módosítását illetően, tovább nincs értelme hátrálni, hiszen a törvény lényegének a feláldozását várták el tőlünk. A másik megfontolás, hogy miután egyszer már megállapodtunk a módosítás kereteiről, de a magyar kormányzat nem tartotta be a megállapodást – külső nyomásra hivatkozva –, a továbbiakban már semmi garancia nincs arra, hogy ne próbálják újból és újból engedményekre, illetve önmegalázásra rászedni a Magyar Állandó Értekezlet tagjait. Számomra teljesen egyértelmű volt, hogy a törvény lényegének megmentéséért ideje volt kiszállni ebből a lefelé tartó spirálból.
– Hogyan értékeli a Máérten történteket?
– Véleményem szerint a magyar kormányzat egyfajta túlteljesítési kényszerben szenved a szomszédos országokkal, és még inkább a pontosan meg nem határozott, de annál gyakrabban emlegetett európai erőközpontokkal szemben. Ez a túlteljesítési kényszer vezetett oda, hogy a magyar kormány egy ilyen jogfeladó, eltaszító gesztusra szánta magát, és hogy ennek élét elvegye, nyomást gyakorolt a határon túli magyar szervezetekre, hogy ebben partnerei legyenek. A Máérten megjelent magyar szervezetek egy részét természetesen nem lehet komolyan számításba venni, hisz ezeknek éppen az a szerepe, hogy ilyen alkalmakkor fel lehessen használni őket. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a nagy létszámú, saját országukban valóban legitim, komoly politikai tényezőként szereplő szervezetek miért mutattak ilyen csekély ellenállást a rájuk nehezedő magyar kormányzati nyomással szemben.
– Kovács László külügyminiszter az ülést követően arra hivatkozott, hogy az aláíró határon túli magyar szervezetek vezetői az ottani magyarság 98-99 százalékát képviselik, ezért a kormány nyugodt lelkiismerettel terjeszti a parlament elé a törvényjavaslatot…
– Nem tisztem, hogy az egyes régiók tekintetében véleményezzem a kijelentést, ám az tény, hogy Kárpátalja esetében nem felel meg a valóságnak, hiszen a KMKSZ negyvenezres tagságával messze a legjelentősebb érdekvédelmi szervezete a régiónak. S engedjen meg még egy észrevételt: idén februárban a kárpátaljai magyarság körében néhány nap leforgása alatt hatvanezer aláírást sikerült öszszegyűjtenünk a státustörvény védelmében. Ez a tény szerintem mindent elmond a magyarságnak a kedvezménytörvényhez való viszonyáról.
– Mégis, milyen lesz ezután a kedvezménytörvény, hogyan tovább?
– A legfájóbb, hogy az egységes magyar nemzet elve kikerül a dokumentumból, és ezzel együtt más problémák is felmerülnek. Azok a kollégáim, akik nem elvi kérdésként, hanem alku tárgyaként fogták fel ezt a folyamatot, úgy álltak hozzá, hogy hány ponton tudják tökéletesíteni a törvény szövegét, s bár a mi megközelítésünk nem ez volt, nagyra értékelem erőfeszítéseiket, melyekkel bizonyos engedményeket sikerült kicsikarni a kormánytól. Ami a konkrétumokat illeti, mint már szó volt róla, kimaradt a módosítási csomagból a magyar nemzet egységére való elvi hivatkozás, a legkedvezményesebb határátkelés biztosításának elve, a kedvezmények igénybevételének egyértelmű kötése a magyar igazolványhoz. (Ez utóbbi egy beépített akna, hisz azt jelenti, hogy a jövőben anélkül juthat valaki támogatáshoz, hogy ehhez fel kellene vállalnia magyarságát a magyar igazolvány igénylésével.) Ugyancsak kimarad a munkavállalási kedvezményre, valamint a társadalombiztosítási ellátásra és az egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó szakasz is. Az ügy érdekében abban reménykedem, hogy mégis minden jól alakul: hogy a „külső erők” önmérsékletet tanúsítanak, hogy a magyar kormányzat ezt az ígéretét már betartja, hogy az egységes magyar nemzet elvének kiiktatása miatt keletkezett jogi csapdák nem fognak látványos botrányokhoz vezetni. A veszély ugyanakkor igen nagy, és magának a státustörvény módosításának üzenete sajnos menthetetlenül egyértelmű. Az egységes magyar nemzet elvének kimondása, majd visszavonása látványos önmegalázási gesztus a magyar nemzet egésze részéről, és a határon túli magyarokat eltaszító gesztus Magyarország részéről, amit semmilyen magyarázattal nem lehet semmissé tenni.
Popovics Zsuzsanna
