Kenéz Ferenc: Poetica 2001

Köszöntöm az összes számítógépet,

az egykori lehallgató készülékeket

és valamennyi lehallgató tisztet,

köszöntöm a monitorok előtt

ülő mai bankhivatalnokokat,

s a tegnapi füles névre hallgató cenzort,

üdvözlöm a világ összes költészeti

folyóiratát, tanszékek személyzetét,

köszöntöm a kérdőíves felmérések

szakértőit, a közvéleménykutatások

apostolait, a bulvársajtó legjelesebb

képviselőit és az áruházi akciós vásárok

nagyérdemű lebonyolítóit,

köszöntöm a kedves rádióhallgatókat,

a milliós televíziós vetélkedők

résztvevőit, üzenem az összes

akciós mosópor-, lakberendezési és

pipadohányárusnak, az összes

remekbe szabott hirdetésszervezőnek,

agykontrollsztárnak, hogy kábé

ugyanolyan jól körülhatárolhatóan,

mint egy fogkefe, én is vagyok,

vagyok, vagyok, vagyok.

Ez a vers csak részben művészi, költői hitvallás: ars poetica; sokkal inkább a költészet helyzetéről szól a költemény. Ezt kívánja hangsúlyozni a címbe emelt 2001, a XXI. század első esztendeje is.

Szép kis fejlődés: a költészetnek, mely a világ nyelveinek kialakulása óta létezik, mely a mindenkori világértelmezésben és az ember önértésében alapvetően fontos helyet foglalt el, erre az időre úgy kell jelentkeznie, hogy vegyék észre: ő is létezik. Erre utal a Poetica 2001 megszólító jellege is. Ám az, hogy megszólítja, köszönti az összes számítógépet, egykori lehallgató készüléket, lehallgató tisztet, bankhivatalnokokat, cenzort stb. – meg is nevezi a költészet jelenlegi helyzetének az okozóit. Pontosabban: ezen megszólítások által jól kirajzolódik az a szemlélet, amely előidézte ezt a helyzetet. Így az olvasó elsősorban a gazdasági-politikai helyzetben és főként az ezt döntően befolyásoló médiahatalmakban látja ennek okait. A költemény ironikus hangvétele mellett érezni, hogy komikus is, tragikus is ez a helyzet. Olyan körülmények között nő fel néhány (vagy sok-sok?) generáció, hogy a költészetre úgy fog tekinteni, mint egy letűnt korból visszamaradt, megmosolyogni való fölöslegességre.

Penckófer János