Egy tányér meleg étel, jó szó

A munkácsi Szent Erzsébet otthon

2003. július 11., 02:00 , 130. szám

Ebben a házban minden reggel Szent Ferenchez intézett imával kezdik a napot a munkatársak, hogy erőt merítsenek további tevékenységükhöz. A kicsiny kandallón emlékeztetőül Teréz anya egyik beszédéből választott idézet olvasható, amely így kezdődik: „Jézust szolgálni jöttél a nyomorékok, betegek, szegények közé…” 2002. november 19-től, amikor a helyi plébános felszentelte a munkácsi Szent Erzsébet otthont, ez a mondat lett az itt dolgozók jelszava.

Szvirida János, akitől az otthon létrehozásának ötlete származott, munkatársaival együtt segítséget próbál nyújtani minden éhező és fázó embernek:

– A Szent Erzsébet otthon minden munkanapon délelőtt 9-től délután 15 óráig tart nyitva. Télen-nyáron egy tányér forró étel, vajas kenyér és tea várja azokat, akik egyébként ezt nem engedhetik meg maguknak. A jeles napokra ünnepi ebédet készíttetünk. Karácsonykor és húsvétkor például a he­lyi plébános, áldását adva, velünk együtt ült az asztalhoz.

Az otthon munkatársai valamennyien önkéntesek. Munkájukért nem jár fizetség, szeretetből teszik, amit tesznek. „Nem érdekes, mennyit teszel, a fontos az, mennyi szeretettel teszed” – idézi Szvirida János Teréz anya szavait. Az otthon működését nemcsak az idősebbek, hanem a fiatalok is segítik. ők általában dél körül jönnek (vagy amikor éppen idejük engedi), hogy hazavigyék a forró ételt azoknak, akik nem tudnak értejönni. Az intézmény látogatói azok az emberek, akik különböző okok miatt rossz szociális helyzetbe kerültek.

– Nem szoktuk megkérdezni, ki miért jön ide. Minden rászoruló betérhet ottho­nunkba, senkit sem utasítunk vissza nem­zetisége vagy vallása miatt. Persze igyekszünk nyilvántartást vezetni, és az ál­landó vendégeket éppúgy, mint munkatársainkat, rendszeres tüdőszűrésre kötelezzük. A betegeket 4 önkéntes orvos vizs­gálja az itt helyben (igaz, még kicsit szegényesen) berendezett rendelőben. Az orvosok megmérik a vérnyomásukat, el­lenőrzik a szívműködésüket, egészségügyi tanácsokat, s ha kell, beutalót adnak valamelyik szakrendelőbe. Tisztálkodási lehetőséget is biztosítunk, minden ehhez szükséges eszközzel ellátjuk vendégeinket. Ha szük­séges, kimossuk a látogatók ruhaneműjét is – mondja Szvirida János és hoz­zá­teszi: – A tisztaság nálunk alapkövetelmény.

A Szent Erzsébet otthon a helyi római katolikus egyházközösség támogatásával, illetve adományokból működik. Nemrégiben például az ugyancsak Szvirida János vezényelte helyi egyházi kórus jótékonysági koncertet adott Budapesten. A rendezvény bevételét az otthon javára fordítják.

Már televíziójuk is van, amit szintén adományként kaptak, s most egy használt videokészüléket szeretnének venni hozzá, hogy a püspökségi video­tékából kölcsönzött filmeket hetente kétszer bemutathassák a vendégeknek. Szerda délelőttönként az otthonban lelki napot tartanak – közösen imádkozzák a rózsafüzért, mindenki elmondhatja gondját-bánatát.

– Az emberek gyakran a közösség kedvéért térnek be hozzánk. Ezt az otthont igazi szeretetotthonnak, és nem csupán egy szociális intézménynek terveztük. Az ember lelki élete nagyon sokban függ attól, mennyire törődnek, foglalkoznak vele. Sokan szégyellnek eljönni, de néha éppen ez a közösség menti meg őket a lelki válságtól. Igyekszünk Isten felé irányítani azokat, akik távol vannak Tőle – mondja Szvirida János.

Még rengeteg tennivaló van a ház körül, de a nehézségek ellenére az otthon működik. Naponta átla­gosan 26-28-an tér­nek be ide, s számuk egyre nő. Persze az volna az igazán jó, ha nem lenne szükség ilyen intézményre...

Ott­jártunkkor a vendégek a Kárpátalján keresztül is szerették volna megköszönni az irántuk tanúsított szeretetet és törődést.

Karabeles Jána