Léka Géza: A bakfis
Ani, szőrös-e má? – tört ki belőlem a csikócsődör,
s már trappoltam is a patakhíd alá. Mert láss csudát:
ott guggolt karikára hajló gerinccel a bakfis,
pucér fara alól csak úgy pattantak az ázott kavicsok.
Mutasd no! Selymesebb-e, mint a nyúlé? – léptem
ki büszkén a csáté közül. Gézu te, eriggy innen,
mer mingyá memmarellak! Akkor oszt nézegelődhetsz!
Nem mozdultam. Láthatta hát: most emberére akadt.
Lassan, lopva emelkedett följebb, egyre följebb
és egyetlen rántással letépte rólam a klottgatyát.
Közvetlenség, személyesség, gyermeki báj és egészséges korai nemi érdeklődés keveredik ebben a versben a tájnyelv szépségeivel. De cselekményre építi a szerző jóízű„emlékét”, ezért az egyéb izgalmak mellett a kurta történetecske is fölkelti a versolvasó érdeklődését. Az éles képek és a tájnyelvbe bújtatott frappáns incselkedések csattanóra épülnek. A vers utolsó szava, a klottgatya kicsit még hangzásában is poénként tűnik föl, ezért a rövidke „összetűzés” utáni képet egyetlen szó sem rajzolja tovább, mégis van elképzelésünk róla. Nézegelődhetünk...
A többnyire megszokott – úgymond: versekbe illő – szépségek helyett lehet, hogy ez az indítás, a „szőrös-e má?” kérdés kicsit meglepő; vagy aztán a „csikócsődör” megjelenése is ilyen érzést kelthet, de aztán minden esztétikai kétely megszűnik. Különösen a kislány – Ani – szavaiban annyi báj és szépség, táji beszédforma villan elő, hogy abban„minden” benne van: szemérmes árnyalat és„női”„zsákmányszerző” indulat egyaránt. De ki ne érezné az ellesett, a felnőtt, az asszonyi szavak ízét is a kicsi – de serdülőkorú! – lány válaszában:„Gézu te, eriggy innen, /mer mingyá memmarellak! Akkor oszt nézegelődhetsz!” A „memmarellak” egyedül magába foglalja, hogy miféle„következményekkel” járhat az incselkedés. Gyermeki, játszós ugyan, de lehet, hogy örökre szól...
Penckófer János
