Nagy Gáspár: Isten költeménye
A vége felé járva
rendelt ösvényeiden
néha utadon
túl ámulatokon
és túl már hívságokon is!
hirtelen rájössz
vagy csöndben belátod:
Isten hatalmas verse
a teremtett Világ.
De azért mind jobban érdekel
hogy ebben a nagy versben
akár csak egyetlen betű hurkában is
ott van-e a te grafitporod?
S ha nincs?
A Világ akkor is hatalmas
örökkévaló és tökéletes költemény!
Bár nap mint nap te is
csak tökéletlen
és felületes olvasója vagy...
A természettudományok professzorát arról faggatták, hogy mi a véleménye Istenről. ő azt válaszolta, mielőtt Róla magáról véleményt formálna, szeretné alaposan megismerni Művét: ezt a csodálatos, létező Világot.
Mennyi kérdés jut eszünkbe ezen gondolkodva! Megismerhető-e ez a Mű a természettudományok által? Elegendő-e az emberi élet ehhez? Mennyit ér a megismerés, ha kihagyunk belőle bármit is, akár a költészetet? Ki tudna válaszolni erre?
Nagy Gáspár ebben a versében milyen kevés szóval mond ki alapvető igazságot a Világról. Hogy az: „hatalmas vers”. Ezáltal üzeni, hogy a Világ aligha mérhető pontosan, aligha juthatunk titkaihoz csak a természettudományok segítségével. A Világ – Vers. Tehát elvontan is gyönyörködtet, és kimondhatatlan, megfejthetetlen szépsége is van. Az mérhető rend, de elérhetetlen lélek is, és ennek rendkívül fontos része maga az ember. Munkánk, életünk révén valamennyien költők vagyunk, önmagunk számára is titkokkal teli ismeretlenek: írók is és olvasók is – önmagunk írói s olvasói, mégis tökéletlenek...
Penckófer János