Augusztus 1-jétől csak világútlevéllel léphető át az ukrán–magyar országhatár

Nincs „kishatár”, nincs sor

2003. augusztus 8., 02:00 , 134. szám

Legalábbis a frissen megnyílt Asztély/Beregsurány határátkelőhelyen nem volt tumultus augusztus elsején, pénteken, amikor is végérvényesen megszűnt a kishatárforgalom, ugyanakkor számos magas rangú diplomata, határőr- és vámpa­rancs­nok jelenlétében hivatalosan is átadták a kibővített, korszerűsített átkelőhelyet, amely július 15-től már fogadja az utasokat.

Az Európai Unió közel 500 millió forintos támogatásával, 1,4 milliárd forintért épült beregsurányi határállomás személyforgalmi terminálját pénteken Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára avatta fel. Az átadáson részt vett Tóth János, Magyarország kijevi és Vaszil Durdinec, Ukrajna budapesti nagykövete is. Az avatáson Veres János hangsúlyozta: a Beregsurány–Asztély közötti átkelőhely a jövőben fontos pontja lehet a magyar–ukrán gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok lebonyolításának, hiszen a határállomást a teherforgalom előtt is szeretnék megnyitni. A tárgyalások már folynak, remélhetőleg az év végéig megállapodás születik – tette hozzá.

A megújult határátkelőhely négy-négy bejövő és kimenő személyautósávot és egy-egy autóbuszsávot működtet napi 24 órában, emellett azzal is korszerűsödött, hogy az ún. egymegállásos rendszerrel egyszerre történik a határőrségi- és vámvizsgálat. Az utasoknak továbbra sem kell elhagyniuk a gépjárművet.

A két ország közötti diplomáciai jegyzékváltás értelmében augusztus elsejétől nem lehet kishatárforgalmi okmánnyal átlépni az ukrán–magyar államhatárt. A vízumkötelezettség novemberi bevezetéséig az ukrán és a magyar állampolgárok útlevéllel utazhatnak egymás országaiba annak az egyezménynek az alapján, amelyet még 1978-ban kötött a Szovjetunió és a Magyar Népköz­tár­saság.

A változás különösen a Me­ző­kaszony– Barabás és Harangláb–Lónya határátkelők működésére hat ki, ezeken ugyanis korábban kizárólag kishatárforgalom bonyolódott, nemzetközi határátkelőhellyé történő átminősítésükről pedig még nem állapodott meg Magyarország és Ukrajna. A felek döntése értelmében a két határátkelőn augusztus elsejével még­sem szűnt meg a forgalom, útlevéllel azokat továbbra is igénybe veheti az utazóközönség.

A kishatárforgalom megszűnésének napján a Mezőkaszony–Barabás határátkelőhelyen mindössze 20%-kal csökkent a forgalom. Mindkét oldalról kiegyen­lí­tett volt a gépkocsik áramlása, szemben a gyalogosforgalommal, amely viszont látványosan vissza­esett. A Harangláb–Lónya határátkelőhelyen sem tapasztalható komolyabb forgalomcsökkenés. Mező­ka­szonyhoz hasonlóan itt sem változott a korábbi nyitvatartási rend.

Ami az utazóközönségnél ma­radt, kihasználatlan kishatárát­lé­pőket illeti, azok mostantól legfeljebb „értékes” kordokumentumnak tekinthetők. Hogy sok ilyen könyvecske maradhatott lakossági kézen, az abból is sejthető, hogy információink szerint az illetékes útlevélosztá­lyokhoz még augusztus elsején sem érkezett hivatalos értesítés arról, hogy berekesztik az okmányok igénylését-kiadását. Mint azt Dudla Béla, a Be­regszászi Járási Belügyi Osztály Ál­lam­polgársági, Személyigazolványi és Migrációs Osztályának vezetője elmondta, július utolsó hetében már nem fogadtak el kis­ha­tárátlépőkre vonatkozó igénylést, ezzel szemben még augusztus 1-jén is akadtak olyanok, akik befi­zetve a tekintélyes illetéket, okmányért folyamodtak. Mivel az útlevélosztályhoz semmilyen, a változásra figyelmeztető értesítés nem érkezett, a korábban igényelt ok­má­nyok elkészültek és kive­hetők…

Az illetékesek keresik a már ki nem váltható kishatárátlépők kiállításáért befizetett il­letékek esetleges visszatérítésének módját – jelentette be keddi beregszászi sajtótájékoztatóján Viktor Cse­pák, a megyei útlevélosztály ve­ze­tője –, ám elismerte, hogy a gya­korlatban ez komoly nehézségekbe ütközhet.

Ami a nemzetközi útlevelek kiadását illeti, az igénylések száma az elmúlt három hónapban nem nőtt érzékelhetően. Jelenleg nincs fennakadás a nemzetközi útlevélkérelmek regisztrációjában és kiadásában, gondot legfeljebb a korábban a biankó ok­má­nyok hiányában felhalmozódott kérelmek feldolgozása jelent a hivataloknak. A következő he­tek­ben azonban komoly kérelem-döm­pingre számítanak az illeté­ke­sek – mondta el Csepák. A megyei útlevélosztályon jelenleg 4000 kérelem feldolgozása van folya­mat­ban, s több ezer biankó ok­mány van tartalékban.

Nagyfokú elégedetlenséget vált ki megyeszerte az úti ok­mányok kiváltásának megnöve­ke­dett költsége. Mint emlé­keze­tes, a többszöri kishatárátlépő megszerzése 67 hrivnyába került, míg az útlevél kiváltásának költ­sé­gei megközelítik a 200 hrivnyát.

P. Zs.–MTI