Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz

Forr a világ bús tengere, ó magyar!

Ádáz Erynnis lelke uralkodik,

   S a föld lakóit vérbe mártott

      Tőre dühös viadalra készti.

Egy nap lerontá Prusszia trónusát,

A balti partot s Ádria öbleit

   Vér festi, s a Cordillerákat

      S Haemusokat zivatar borítja.

Fegyvert kiáltnak Baktra vidékei,

A Dardanellák bércei dörgenek,

   A népek érckorláti dőlnek,

      S a zabolák s kötelek szakadnak.

Te Títusoddal hajdani őseid

Várába gyűltél, hogy lebegő hajónk

   A bölcs tanács s kormány figyelmén

      Állni-tudó legyen a habok közt.

Ébreszt fel alvó nemzeti lelkedet!

Ordítson orkán, jöjjön ezer veszély;

   Nem félek. A kürt harsogását,

      A nyihogó paripák szökését

Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem

Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.

   Ez tette Rómát föld urává,

      Ez Marathont s Budavárt hiressé.

Berzsenyi Dániel egyik legismertebb verse ez; 1807-ben szerezte a költő. Azóta legszebb s legértékesebb alkotásaink közt emlegetjük.

Aki először ismerkedik ezzel a költeménnyel, aligha kerülheti el a bensőségesség és az idegenség egymással vegyülő érzését. De könnyű különválasztania, mi miért alakítja így a hangulatát. Hiszen csak az olyan szavak, tulajdonnevek, mint Erynnis, Prusszia, Haemusok, Títus stb. hatnak zavaróan; ugyanakkor a költemény hangja s tagolása mélységesen ismerős: nyelvünk természetes beszédére épül Berzsenyi Dániel verse. A további vizsgálódáskor pedig azt is megérezzük, hogy a költői emelkedettség és az egyszerűség milyen jó arányai biztosítják az egységességet. Így az ismeretlen szavak, tulajdonnevek jelentései csak kissé hatnak zavaróan, a vers egészének a megértését nem akadályozzák meg. Ha pedig utánanézünk minden jelentésnek, akkor teljes pompájában tűnik fel a költemény. Az olyan számtalanszor idézett sorai pedig, mint a „Forr a világ bús tengere, ó magyar!”, vagy a leghíresebb gondolata: „Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat” szinte a magunkévá válnak.

Penckófer János