Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz
Forr a világ bús tengere, ó magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
S a föld lakóit vérbe mártott
Tőre dühös viadalra készti.
Egy nap lerontá Prusszia trónusát,
A balti partot s Ádria öbleit
Vér festi, s a Cordillerákat
S Haemusokat zivatar borítja.
Fegyvert kiáltnak Baktra vidékei,
A Dardanellák bércei dörgenek,
A népek érckorláti dőlnek,
S a zabolák s kötelek szakadnak.
Te Títusoddal hajdani őseid
Várába gyűltél, hogy lebegő hajónk
A bölcs tanács s kormány figyelmén
Állni-tudó legyen a habok közt.
Ébreszt fel alvó nemzeti lelkedet!
Ordítson orkán, jöjjön ezer veszély;
Nem félek. A kürt harsogását,
A nyihogó paripák szökését
Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.
Ez tette Rómát föld urává,
Ez Marathont s Budavárt hiressé.
Berzsenyi Dániel egyik legismertebb verse ez; 1807-ben szerezte a költő. Azóta legszebb s legértékesebb alkotásaink közt emlegetjük.
Aki először ismerkedik ezzel a költeménnyel, aligha kerülheti el a bensőségesség és az idegenség egymással vegyülő érzését. De könnyű különválasztania, mi miért alakítja így a hangulatát. Hiszen csak az olyan szavak, tulajdonnevek, mint Erynnis, Prusszia, Haemusok, Títus stb. hatnak zavaróan; ugyanakkor a költemény hangja s tagolása mélységesen ismerős: nyelvünk természetes beszédére épül Berzsenyi Dániel verse. A további vizsgálódáskor pedig azt is megérezzük, hogy a költői emelkedettség és az egyszerűség milyen jó arányai biztosítják az egységességet. Így az ismeretlen szavak, tulajdonnevek jelentései csak kissé hatnak zavaróan, a vers egészének a megértését nem akadályozzák meg. Ha pedig utánanézünk minden jelentésnek, akkor teljes pompájában tűnik fel a költemény. Az olyan számtalanszor idézett sorai pedig, mint a „Forr a világ bús tengere, ó magyar!”, vagy a leghíresebb gondolata: „Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat” szinte a magunkévá válnak.
Penckófer János