Mi egy nagy család vagyunk…

Szent Ferenc gyermekotthon Huszton

A huszti Kvacsuk Kornélia régi vágya vált valóra néhány évvel ezelőtt, amikor az ötödik gyermeke születését követően a helyi római katolikus egyház és az állam támogatásával árva gyerekeket vett magához, családi szeretetben gondozva, nevelve őket férjével együtt. A családhoz került gyerekek többségét az orvosok korábban szellemileg és fizikailag visszamaradottnak nyilvánították, a mindennapi foglalkozásnak és gyógytornának köszönhetően azonban mára változott a helyzet. A nehézségek ellenére nemsokára újabb taggal bővül a közösség.

– Jelenleg hány gyermeket nevelnek?

– Tizenkét gyermek nevelkedik a családban, s most készülünk befogadni még egy 1 éves kislányt. A kicsi jelenleg még a kórházban van, de már minden hivatalos engedélyt beszereztünk, így hamarosan ő is családunk tagja lesz. A kislánynak még nincs neve, de amint hozzánk kerül, a testvéreivel együtt választunk neki nevet. ő lesz a legkisebb a családban, ahol az étkezésekkor hétköznap tizennégyen, egy-egy ünnep alkalmával 20-an, 25-en üljük körül az asztalt.

– Hogyan telik egy napjuk?

– Iskolaidőben reggel ötkor kelek, hogy az iskolába készülőknek reggelit adjak. Miután őket útnak indítottam, a kisebbek is megreggeliznek. Míg a kicsik játszanak, én nekilátok az ebédkészítésnek. Ebéd után, amikor az apróságok aludni mennek, a többiekkel hozzálátunk a házi feladatokhoz. Amíg a vacsora elkészítésén munkálkodom, a nagyobbak foglalkoznak a kicsikkel. Esténként összegyűlünk a közös imára, nyolckor pedig nálunk már alvás van.

– Ilyen időbeosztás mellett hogyan jut ideje bármi egyébre?

– Nagyon sokat segítenek nekem a gyerekek a házi munkában. Takarítanak, mosogatnak, bevásárolnak, sőt a mosásban is segítenek. Igyekszem mindenre megtanítani őket. Nálunk nincs külön lány- és fiúmunka, itt mindenkinek kell tudnia mindent. A fiúk is tanulnak főzni, és a lányok is segítenek az udvar betonozásánál. A férjem asztalos, ő is tanítgatja őket erre-arra.

– Ilyenkor, nyáron mivel tudja lefoglalni a gyerekeket?

– A nyarakat jobbára itthon töltjük, sajnos nekünk nem áll módunkban közösen nyaralni. A nagyobbak néhány napot hittantáborban, ministránstáborban töltenek. Azok, akik idehaza vannak, elfoglalják magukat a ház körül, valamint bejárnak a helyi kórházba játszani az ottani kicsikkel. A gyerekeink nagyon szépen rajzolnak, a nagyobbak jelenleg is mesefigurákat festenek a járási klinika gyermekosztályának falaira. A kicsik is festegetnek képeket, színes csomagolópapírból lepkéket hajtogatnak, melyeket majd a támogatóinknak, barátainknak és a hozzánk betérő vendégeknek ajándékozunk. István fiam különösen szép szentképeket fest. Kár, hogy elfogyott a festéke, és nem tudja befejezni a megkezdett munkáit.

– Mire lenne leginkább szükségük?

– Sok mindenre, így nem is kezdek a felsorolásba. Nagyon vágyunk viszont a gyerekekkel együtt egy falusi kertes házacskára, ahová nyaranta kimehetnénk pihenni, ahol a kertben zöldséget és gyümölcsöt is ter­meszt­­hetnénk. A gyerekeknek is jobb lenne egy nagyobb udvarban játszani, focizni, bújócskázni.

– Miért tartják fontosnak, hogy árva gyermekeket fogadjanak be?

– Lehetőségeinkhez mérten mindent igyekszünk megadni nekik, hogy egyenlő rangú tagjai legyenek a társadalomnak. Sokan azt gondolják, hogy ez is csak olyan, mint egy gyermekotthon, de amikor idelátogatnak, azt ta­pasztalják, hogy mi egy valódi nagy család vagyunk. Valljuk, hogy a sze­retet csodákra képes, nekünk pedig ebből van a legtöbb, s ezt meg szeretnénk osztani minél több gye­rekkel. Ehhez kérünk erőt, egészséget a Mindenható Atyától.

-lia-