Mit tudhatott Goncsarov? És kitől?

„Valaki újból és újból információkat ad ki”

2003. augusztus 22., 02:00 , 136. szám

A Gongadze-ügynek újabb sztárja van. Az első számú sztár, Melnicsenko őrnagy, a titkosszolgálat embere, jelenleg az Egyesült Államokban várja az ügy kimenetelét. A másik, Igor Goncsarov rendőr­­alez­redes már elhalálozott. Előtte azonban sikerült a „halálom esetén felbontandó” borítékokat szétküldenie.

Írásában a rendőrtiszt azt állítja, ismeri Gongadze gyilkosait, bizonyítékai vannak elrejtve, s kínzásokkal próbálták eltéríteni szándékától, hogy mindezt elmondja a bíróság előtt. Vallomását leginkább halálának talányos körülményei támasztják alá.

Goncsarov alezredes nyilatkozata értelemszerűen az ellenzéki internetes sajtóban jelent meg először, de nagyon hamar elérte az igen erősen kontrollált tv- és rádióadókat is. Az illetékes szervek, elsősorban az ügyészség sietett közölni, hogy vizsgálják Gon­csarov állításait.

Goncsarov ellen egyébként az elhíresült „ember­far­kas” (îáîðîòåíü) ügyben folyt eljárás. Ukrajna eddigi legmeredekebb bűnügyi históriája ez, amelynek „hősei” egy rendőrtisztekből álló halálbrigád tagjai, akik többnyire alvilági körökhöz tartozó üzletembereket raboltak el, zsaroltak meg és a végén meg is gyilkolták őket. Biológiai hasonlattal élve, az „emberfarkas” rendőrtisztek álltak az alvilági táp­lálkozási lánc csúcsán.

A Gon­gad­ze-ügy legújabb hősét tehát aligha lehet majd ártatlan báránykaként beállítani, de pont ettől válik hihetőbbé, hogy valamit valóban tudhatott. Nem lehet magányos farkasnak sem tekinteni, hiszen külső segítség nélkül mégsem írhatott meg egy terjedelmes (17 oldalas) feljegyzést, nem beszélve a kiszivárogtatás igencsak profi módjáról.

Újabb fordulat tanúi lehetünk tehát Ukrajna első számú politikai bűnügyében. Az új részletek napvilágra kerülése és azok valódiságának igazolása között persze nagy különbség lehet. Jellemző azonban, hogy valaki újból és újból információkat ad ki. Nem véletlenül találták meg annak idején az áldozat (lefejezett) holttestét. Melnicsenkónak is segítségre volt szüksége – a szökéshez, a médiakampány elindításához mindenképpen.

A Szovjetunió egyik öröksége, hogy az emberek szívesen hisznek összeesküvés-elmé­letekben. A másik az, hogy a különféle titkosszolgálatok, a rendőrség és más erőszakszervezetek folyamatosan intrikálnak egymás ellen. Ha nincs demokrácia, akkor a főnökség vesztét a botrányok és a katasztrófák okozzák. Azokat pedig meg lehet szervezni.

Ha tehát egyszer majd igazi demokrácia lesz Ukrajnában, akkor nemcsak arra fog fény derülni, ki ölte meg Georgij Gon­gadzét, hanem arra is, melyik titkosszolgálati vagy más erőszakszervezeti főnök hogyan próbálta ezáltal kifúrni valamelyik konkurensét.

Sz. K. M.