Épül a kincseshomoki klinika

2003. szeptember 12., 02:00 , 139. szám

A szürtei székhelyű Dorcas AID holland nemzetközi segélyszervezet sok hasznos humanitárius programja mellett 2001-ben, a zsornavai tbc-kórház felújításával elindította az ukrajnai egészségügyi rendszert támogató klinika-projektjét. E program keretében sikerült korszerű rendelőket kialakítani Visken, Dercenben, Gecsében és Tiszaújfaluban.

Nemrég a Kincses­ho­­mo­ki Általános Iskola egykori, mára romossá vált étkezdéjének felújítását kezdte meg a segélyszervezet és a hollandiai Wierden kálvinista gyülekezete. Az épületben orvosi rendelőt akarnak kialakítani, amelyen belül fogászat, nőgyógyászat és kezelő is lesz, továbbá gyülekezeti terem a helyi református közösség számára. A nyár folyamán három turnusban húsz-húsz hollandiai önkéntes végzett különböző szakmunkákat az épületen. Bátori József, a Dorcas klinika-projektjének koordinátora lapunknak elmondta, hogy az épület belső munkálatai nagyrészt már elkészültek, nemsokára elkezdik az ablakok beállítását és a külső vakolást. Amennyiben a munkálatok jól haladnak, jövőre szeretnék átadni rendeltetésének az épületet. Bútorokkal és orvosi műszernek nem minősülő berendezési tárgyakkal is a segélyszervezet fogja ellátni a klinikát.

A közeljövőben Szürtében is elkezdik egy hasonló korszerű klinika kialakítását az elhanyagolt rendelő helyén. A szürtei építkezést az állami költségvetésből is támogatják majd.

B. Zs.