Közlemény

Az Illyés Közalapítvány Szülőföldön Magyarul meghirdetett program lebonyolításáról, illetve a szórványprogram helyzetéről

2003. szeptember 26., 02:00 , 141. szám

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséghez 2002-ben a Szülőföldön Magyarul meghirdetett program keretében 9 264 pályázat érkezett be. A pályázatokat az e célra létrehozott programiroda munkatársai feldolgozták, és továbbították az Illyés Közalapítvány központi irodájába.

Az Illyés Közalapítvány a 9 264 pályázatból mindössze 534 személy részére folyósította a támogatást, ebből 26 pályázó Magyarországon beváltható banki csekken, 508 pályázó pedig ukrajnai átutalással kapta meg a pénzt.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség több ízben fordult személyesen és levélben is az Illyés Közalapítvány elnökéhez, illetve kuratóriumához, hogy a támogatások kifizetését megsürgesse, és a létrehozott régióirodák és a programiroda sorsáról döntsön. Úgyszintén levélben és jegyzőkönyvi kivonatokban kértük, hogy a pályázati kiírás kritériumainak nem megfelelő pályázatokat is véleményezze a kuratórium, illetve lehetőség szerint döntsön egy külön alap létrehozásáról, melyből ezeket a pályázatokat támogatná. (2002. október 16., 2003. január 4., 2003. március 19., 2003. április 2., 2003. július 8.). Az Alapítvány egyetlen esetben sem adott választ leveleinkre.

Az érdembeli tárgyalások hiányát a KMPSZ elnöksége úgy értelmezte, hogy az Alapítvány nem kellő felelősséggel kezelte ezt a kérdést, ami mind az adományozó, mind a lebonyolító számára erkölcsi károkat okoz, és mindkét szervezet hitelességét megkérdőjelezi a kárpátaljai magyarság körében.

Kárpátalján szórványban a legnagyobb lélekszámban a Felső-Tisza-vidéken élnek magyarok, a jelenlegi közigazgatási felosztás alapján a Huszti, Técsői, Rahói járásban.

A Borzsa völgyében Ilosván, Bilkén, Dolhán élnek magyarok, a Latorca völgyében pedig Szolyva az egyetlen olyan település, melynek számottevő a magyarsága.

A KMPSZ megalakulása óta foglalkozik a szórványvidék nyelvélesztésével. 1994-től kialakította a vasárnapi oktatás rendszerét, módszertani tanácsadással is foglalkozik. A vasárnapi iskolákból nőtt ki a szórványvidék magyar nyelvű intézményes oktatása. Szervezőmunkánk eredményeként a 2002/2003-as tanévben vasárnapi iskolákban Kárpátalja 21 helységében 72 csoportban heti 166 órában 41 tanár irányításával több mint ezer magyar gyökerekkel rendelkező gyerek tanulta ősei nyelvét.

A 2002/2003-as tanévben 52 szórványban oktató pedagógus (óvónő, tanító, tanár) részesült ösztöndíjban.

A KMPSZ munkatársai módszertani irodalommal, munkafüzetekkel igyekeznek segíteni a pedagógusok munkáját. Irka-ábécét, tantervet, szókincsfejlesztő feladatgyűjteményt, szöveggyűjteményt juttatunk el a vasárnapi, illetve az intézményes iskolákba.

A Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola 2003-ban végzett hallgatói közül 9-en vállaltak szórványvidéken pedagógiai állást, valamint az említett oktatásban 3 negyedéves főiskolai hallgató is részt vesz.

A szórványban kialakított oktatási rendszerünket a 2003/2004-es tanévre sem az Illyés Közalapítvány, sem az Apáczai Közalapítvány nem részesíti támogatásban, ezért a többéves szórványprogramunkat összeomlás fenyegeti.

A KMPSZ elnöksége