Az orosz gát és az ukrán önérzet

Egy gát építésének politikai hatásai

Az elmúlt hetek legjelentősebb eseményére, a tuzlai gát építésére ráillik a „talányos” jelző. Merthogy logikátlan. A politikában az a logikus cselekvés, amely a cselekvő érdekeit szolgálja. Ebben az esetben a cselekvő fél Oroszország, amely gátat épít sztahanovista tempóban az ukrán Tuzla sziget irányába a Kercsi-szorosban. De mi ebből a haszna?

A legegyszerűbb válasz az, hogy ezáltal elfoglalja a szigetet, ami inkább csak egy homokpad. A lényeg azonban nem a sziget, hanem a nemzetközi jog, amely szerint a szigetektől kell számítani a felségvizek határát. Így a Kercsi-szoros ukrán területnek számít, ahol az ukrán állam jogosult révkalauzi szolgáltatásokat nyújtani a szoroson áthaladó, többnyire orosz hajóknak. Ez néhány százmillió dollárnyi évi bevételt jelent Ukrajnának, ugyanannyi kiadást Orosz­országnak.

Igen ám, de mindez csak abban az esetben változik, ha az ukránok jámboran tűrik, hogy területük egy darabját elfoglalják. Szuverén államok ilyen esetben háborúzni szoktak. Vagy Oroszország kész lenne harcolni Tuzla szigetéért, amely félsziget volt, amíg a víz el nem mosta az összeköttetést az Orosz Föderációval, még a szovjet időkben? Ez talán mégiscsak túlzás.

Talán arra számíthattak az oroszok, hogy amire az ukránok feleszmélnek, már ki is tűzik a zászlajukat, és az ukránoknak nem marad más választásuk, mint hogy beletörődjenek a megváltoztathatatlanba. De a gátépítés napi százméteres tempóban egy tengerszoroson keresztül elég feltűnő akció.

Sokkal inkább az ukrán állam mélységes lenézése van e mögött a próbálkozás mögött. Egyszerűen fel sem tételezik, hogy az ifjabb szláv testvér úgy fog viselkedni, ahogy egy független államhoz illik. Úgy tűnik, az ukrán diplomatáknak, politikusoknak és üzletembereknek az elmúlt évtizedben nem sikerült komoly, önálló partner benyomását kelteniük az oroszokban.

A nemzetközi politikában egykettőre elkezdenek fát vágni a magukat megalázók hátán. Ma­gyarország is egyre-másra szenvedi el a pofonokat a románoktól és a szlovákoktól, mióta a „merjünk senkik lenni” kurzus keretében visszavonták a státustörvényt. Ugyanez hatványozottan érvényes, ha az oroszokról van szó. A baltikumiak ezzel tisztában vannak, mindig a sarkukra állnak az oroszokkal szemben, tudatosan lazítják függőségüket Oroszországgal szemben, így azok rendesen is viselkednek velük.

Ukrajna azonban folyamatosan kunyeráló félként jelenik meg Oroszországban. A legrosz­szabb az, hogy nemcsak az energiahordozók ügyében játszik Ukrajna kiszolgáltatott szerepet, hanem az elit különféle csoportjai is Moszkvába járnak kuncsorogni politikai támogatásért. Az ukrajnai elnökválasztás előtt a politikai zarándoklat Moszkvába egyenesen versenyfutás-jelleget öltött, ahol az éles konkurencia gáncsoskodással, ráígérgetésekkel, áskálódással jár.

Az ukrán képlékenység netovábbja a JEP (egységes gazdasági térség) létrehozása volt, egy szándéknyilatkozat az ország szuverenitásának feladásáról. Nem csoda hát, ha az oroszok most túllőttek a célon azzal, hogy nyílt területfoglalásba kezdtek.

Egyelőre úgy tűnik, a tuzlai akció visszafelé sült el. Ukrajnában mindenki hangot ad felháborodásának, aki számít. Oroszországtól függő oligarchák tévécsatornái licitálnak egymásra hazafiasságból és oroszellenességből. Senki nem mer igazat adni az idősebb testvérnek. A JEP-et ilyen körülmények között aligha lehet ratifikálni, mondhatni, a tervet betemették a tuzlai gáttal.

Az orosz diplomaták és politikusok pedig folyamatosan táplálják az először fellobbant ös­sz­ukrán nacionalizmus tüzét nyilatkozataikkal. Lehet, hogy ezt a gyenge kis nemzettudatot akarják végleg eltaposni azzal, hogy ebben az ügyben is meghátrálásra késztetik az ukrán vezetést. Ezzel viszont felbecsülhetetlen szolgálatot tesznek Juscsenkónak, akit csak oroszbarát közhangulatban lehetne elásni a kelet-ukrajnai választók szemében.

Az amerikaiak bezzeg finomabban játszanak. Magas szinten fogadták minap Janukovics miniszterelnököt. Az alelnöki és külügyminiszteri szint jóval magasabb, mint amiben Kucsma elnök részesült pár héttel korábbi New York-i látogatásakor. Ezzel is aláhúzták, hogy bárkit elfogadnak partnernek, aki szabályosan nyer a következő elnökválasztáson. Janu­kovics ezek után még egyértelműbben jelezte, hogy összha­talompárti jelöltként kész a megmérettetésre. A Nagy Don washingtoni diadala után csendesebb lett az ellene folytatott áskálódás, vagyis jóval ritkábban lehet hallani, hogy bármely pillanatban felválthatja a miniszterelnöki poszton az új elnöki kedvenc, Kirpa közlekedési miniszter. Az óvatos jól tájékozottak eközben továbbra is kivárnak.

SZ. K. M.