A derceniek is ott voltak!
A derceni Gyöngyösbokréta Népi Együttes az idén is részt vehetett az immár 12. alkalommal megrendezett Pécs–Baranyai Határon Túli Magyarok Fesztiválján.
– Negyedik alkalommal hívtak meg bennünket a fesztiválra, ahol október 17–19. között a 23 tagú Gyöngyösbokréta Népi Együttes (vezetőjük Szavina Balla Ilona), a Rozmaring együttes és jómagam képviseltük Kárpátalját, s ahová a Vajdaságból, Erdélyből, Felvidékről, Muravidékről, Drávaszögből és Ausztriából is érkeztek vendégek – tájékoztatta lapunkat Bíró Ede polgármester. – Ezúttal Baranya megye egyik kisközségében, Birján szállásoltak el minket. Sorra jártuk a megye fogadótelepüléseit, és mindenhol felléptünk. Ezenkívül kirándulás, esténként pedig táncház is szerepelt a programban. A pécsi gálarendezvény október 19-én felvonulással kezdődött a Széchenyi téren, és minden együttes rövid műsorral búcsúzott. Külön megköszönném a munkácsi járási képviselőtestületnek, hogy hozzájárultak az utazási költségek fedezéséhez.
F. K.