Lerakták a LEONI új munkácsi üzemének alapkövét
2500–3000 új munkahely létrehozását ígérik
Október 24-én került sor Munkácson a németországi LEONI cég kárpátaljai gyárának alapkőletételére.
Az egy éven belül felépülő gyár személygépkocsiknál használatos elektronikus huzalokat és egységeket fog gyártani, melyek végfelhasználója többek között a Skoda és Volkswagen márkájú személygépkocsikat összeszerelő Tiszasalamon melletti Eurocar vegyes vállalat lesz – közölte az ünnepélyes alapkőletétel alkalmából elmondott beszédében Uve Laman, a LEONI igazgatótanácsának elnöke. Mint elhangzott, a cég ukrajnai képviselete, a LEONI-Wiring Systems Ukraine LWSUAM 15 millió eurót kíván invesztálni a munkácsi projektbe, melynek megvalósulása révén 2500-3000 új munkahely létesül a térségben.
A LEONI irányítóit a megye vezetése nevében Nuszer Ernő, a megyei tanács elnökhelyettese üdvözölte. Vaszil Petyovka munkácsi polgármester arról biztosította a befektetőket, hogy tőkéjük jó talajra talál itt, amiről az is tanúskodik, hogy a városban már számos világcég (többek között német cégek is) hozott létre leányvállalatot. Mint elhangzott, az utóbbi öt évben 30 millió eurónyi külföldi befektetés érkezett Munkácsra.
A majdani vállalat alapkövét végül Uve Laman, Vaszil Petyovka és Nuszer Ernő helyezték el a fundamentumban.
Baráth József