Amikor a nagyok összevesznek

Indul az elnökválasztási kampány?

A donyecki események után a Mi Ukrajnánk megpróbál elégtételt venni, s a parlamenten keresztül szá­mon ­kérni a helyi főnökséget. Azok viszont nyilvánvalóan legfelsőbb jóváhagyással gázoltak bele a Messiás lelkébe.

Ha nem így lett volna, Ja­nu­ko­vics éppúgy elhatárolódik a donyecki főnökség akciójától, mint Kucsma, a parlament pedig berendeli raportra a belügyminisztert és az SZBU-főnököt, hogy azok miért nem biztosították Ukrajna polgárainak a gyülekezéshez való jogát. Az oktatási miniszternek is a parlamenti tribünről kellett volna elmagyaráznia, hogyan kapcsolódik a helyi egyetemek tanmenetébe a Juscsenko-ellenes tüntetésen való részvétel.

Az elnökpárti többség nem volt partner a konfliktus feloldásában, így a Mi Ukrajnánk képviselői a szokott csúnya módszerrel blokkolták a parlament munkáját.

Janukovics kiállt a sajátjai mellett és megeresztette első nyilvános támadását Juscsenko ellen, amivel alighanem elérte, hogy aznap Medvedcsuk pezsgőt bontson. A Juscsenko–Janu­ko­vics viszony megromlásának ugyanis ő az első számú haszonélvezője. Persze a lényeg az, hogy a Nagy Don véglegesen vidéki politikusnak bizonyult, akit a ravasz főváro­siak kedvük szerint vágnak át. A donyecki erős ember azzal, hogy elrontotta a viszonyát Jus­csen­kóval, valamint a Nyugat szemében is lejáratta magát, lehetővé tette, hogy szükség esetén kockázatmentesen el lehessen távolítani a miniszterelnöki posztról. Idáig zsarolhatta Medved­csukékat azzal, hogy esetleg átáll az ellenzékhez.

Meg is kapta jutalmát. Legutóbbi nagy sajtóbeszélgetésében Kucsma elnök bejelentette, hogy nincs még hatalompárti elnökjelölt. Vagyis a Nagy Don nem az. Ha pedig ezek után sem az, akkor már nem is lesz.

Ugyanebből az alkalomból Kucsma – kilépve garantálói szerepköréből – szintén leszólta Jus­csenkót, amiért az pont Do­nyeck­ben akarta hivatalos elnökválasztási kampányát elindítani. Azonkívül személyesen adta elő a med­ved­csuki propagandaszöveget: a Mi Ukrajnánk azzal, hogy elnökválasztást akar nyerni, destabilizálja a helyzetet Ukrajna kettéosztásával.

Mostanra tehát egyértelművé vált, hogy Medvedcsukék valamilyen rendkívüli helyzet beállására játszanak. Az, hogy pont ezzel vádolják Juscsenkót, csak megerősíti a tényt. A Messiásnak ugyanis nem érdeke a helyzet élezése, hiszen ő az esélyes, aki a szabályos választásokat simán megnyerné, Med­vedcsuknak viszont semmilyen választáson sincs esélye nyerni. Úgy maradhat hatalmon, ha vál­ságmenedzseli a Kucsma–3 forgatókönyvet.

Juscsenko pedig – kivívva ezzel a radikálisok ellenszenvét – másfél éve küldi a jelzéseket a hatalompárti táborba, hogy nem fogja bántani a Kucsma-hívőket, ha azok hagyják őt simán, vagyis törvényesen nyerni. Az igaz, hogy Medvedcsuknak ez kevés. Úgy tűnik, Kucsmát sem elégíti ki a perspektíva, hogy elődje, Kravcsuk nyomdokaiba lépve, elszórakozza öreg éveit a nagypolitikai játszmán kívül. A szocdemeken kívüli elitcsoportok számára azonban a békés Messiás üzenetei igazi szirénhangokként hatottak. Nem véletlen, hogy a Medvedcsuk-kontrollálta csatornák kedvenc témájává lépett elő a vagyonok újraosz­tá­sá­nak lehetőségével való riogatás Juscsenkóék győzelme esetére.

Az elmúlt néhány hét ezért tekinthető Medvedcsuk újabb győzelmi periódusának. Kihozták a sodrából a Messiást, összeveszítették a legveszélyesebb konkurens csoporttal, a donyeckiekkel, rávették Kucsmát, hogy garantáló helyett a küzdő felek egyikeként szerepeljen. Mindezzel közelebb kerültek a parlament kontrolljához vagy feloszlatásához.

A kettő összefügg, hiszen a feloszlatással történő fenyegetés az, amivel a teljes kontrollt elérni remélik az elnöki adminisztrációban. Kucsma elnök beadványa az alkotmánybírósághoz másképp aligha értelmezhető. A beadvány ugyanis azt kéri a taláros testülettől, hogy az tisztázza, mit jelent a harmincnapos periódus, ami alatt, ha nem tudja elkezdeni a munkáját a parlament, akkor alapot szolgáltat az elnöknek arra, hogy feloszlathassa a testületet. Az alkotmánynak ez a pontja ugyanis eléggé egyértelmű: a parlamentet, amíg annak a többsége nem akarja, nem lehet feloszlatni. Hogy ennek a fenyegetésnek mekkora hatása lehet, az fölöttébb kétséges.

A legutóbbi parlamenti események a konszolidáció és a további intrikák beindulását egyaránt jelzik. Vasziljev főügyésszé választása a kommunista frakció segítségével történt, amiért meg is választották Adam Martinyukot a megüresedő házelnök-helyettesi posztra. A nagy kérdés az, sikerült-e a kom­munistákat az alkotmánymódosításhoz is megnyerni. Az a tény viszont, hogy Litvinen kívül Zincsenko is a helyén maradt a parlamenti vezetőségben, jelzi, hogy komoly erők képesek még szembeszállni a szocdemekkel az elnökpárti táboron belül.

SZ. K. M.