Összefogással újult meg a templom

Ünnepre készülnek Beregdédában

2003. november 21., 01:00 , 149. szám

2003 márciusában kezdődött a beregdédai református templom felújítása, s nyolc hónap alatt a helyiek összefogásával, s némi segítséggel el is készült. A munkálatokról Kőrözsi Sándor helyi református lelkészt kérdeztük.

– Újravakoltuk a templombelsőt, megtörtént az ablakok, ajtók, a padlózat cseréje, megújult a szószék és mózesszék is. Módosítottuk a karzatot is, minek következtében további kb. 40 férőhelyet nyertünk – tudtuk meg a lelkésztől. – Ami a külső munkálatokat illeti, kijavítottuk a fundamentumot, újraöntöttük a bejárati lépcsőt, valamint újrameszeltük a külső burkolatot is. A kertből kivágtuk a fákat, a közeljövőben egy szép parkosított területet szeretnénk létrehozni, de ez a munka már tavaszra marad.

– A püspöki hivatal által jóváhagyott körlevél révén az egyházkerület 24 gyülekezete egy vasárnapi perselypénzével támogatta a mi kis templomunk rendbetételét, valamint egy holland református gyülekezet is a perselypénzét áldozta ránk. Figyelemre méltó az az együttműködés, segíteni akarás, amit a helyiek tanúsítottak, akik idejüket, erejüket áldozták templomuk javítására.

A felújítási munkálatok már a végükhöz közelednek, s előreláthatólag november 30-án, 14 órai kezdettel kerülhet sor a templomszentelési hálaadó istentiszteletre, amelyen az igét Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzője hirdeti majd.

ferenczi