Mégis költözik a bátyúi rehabilitációs központ

Ülésezett a megyei tanács

2003. december 19., 01:00 , 153. szám

December 11-én került sor a IV. összehívású kárpátaljai megyei tanács kilencedik ülésszakának első plenáris ülésére. A képviselők egy géppisztolyt meghazudtoló gyorsasággal, másfél óra alatt „végezték ki” a 23 napirendi pontot.

Napirend előtt Mikola And­rusz, a megyei tanács elnöke ismertette a megyei állami közigazgatási hivatalban a tanács legutóbbi ülése óta bekövetkezett személycseréket, majd bejelentette, hogy új, 9 tagú képviselőcsoport jött létre A Demokratikus Kárpátaljáért néven, melyet ellenzéki, mindenekelőtt munkácsi képviselők alkotnak.

Az ülésnek a magyarság szempontjából legnagyobb érdeklődéssel várt kérdése a Bátyúban harmadik éve működő, a fiatalkorúak egészségügyi-szociális rehabilitációjára létrehozott megyei központnak a faluszélről az egykori körzeti kórháznak a község központjában álló, elhagyatott épületébe való átköltöztetése volt. Mint múlt heti számunkban beszámoltunk róla, a falu lakosságának jelentős része tiltakozik az elképzelés ellen. Képviselők egy csoportja és a helyi társadalmi szervezetek aláírás-gyűjtési akcióba kezdtek, melynek eredményeként majd nyolcszázan támogatták, hogy a községi tanács tűzze ismét napirendjére az ügyet.

A kérdés megyei tanácsi vitájában szót kért dr. Brenzovics László képviselő, a KMKSZ alelnöke. Mint elmondta, számos bátyúi lakos kereste meg aggályaival annak kapcsán, hogy a falu központjába kerülne az alkohol- és kábítószerfüggő fiatalok rehabilitációjára hivatott intézmény. Tekintettel erre, Bren­zovics László azt ajánlotta képviselőtársainak, halasszák el a szavazást e kérdésről, s hozzanak létre bizottságot a probléma kivizsgálására. Válaszában Mi­kola Andrusz emlékeztetett, hogy az ügyben már döntött a bátyúi községi tanács. A szavazást követően dr. Brenzo­vics László a Kár­pátal­já­nak elmondta, sajnálatos, hogy a megyei tanács képviselői nem vették figyelembe a lakosság tiltakozását, s mégis úgy döntöttek, hogy az egykori körzeti kórház épületébe helyezik át a központot.

A képviselők ezenkívül jóváhagyták a 2003. évi harmadik negyedévi megyei költségvetés teljesítéséről szóló beszámolót.

Mint elhangzott, a tanács 100 ezer hrivnyával támogatja a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház rekonstrukcióját, továbbá 70 ezerrel járul hozzá Macsola, 80 ezerrel Bakos és 100 ezerrel Bereg­új­falu földgázellátásának megoldásához.

B. J.