Ady Endre: Üdvözlet a győzőnek

Ne tapossatok rajta nagyon,

Ne tiporjatok rajta nagyon,

Vér-vesztes, szegény szép szivünkön,

Ki, íme száguldani akar.

Baljóslatú, bús nép a magyar.

Forradalomban élt s ránk hozták

Gyógyítónak a Háborút, a Rémet

Sírjukban is megátkozott gazok.

Tompán zúgnak a kaszárnyáink,

Óh, mennyi vérrel emlékezők,

Óh, szörnyű gyászoló kripták,

Ravatal előttetek, ravatal.

Mi voltunk a földnek bolondja,

Elhasznált szegény magyarok,

És most jöjjetek, győztesek:

Üdvözlet a győzőnek.

Ezzel a költeménnyel, az Üdvözlet a győzőnek cíművel zárul Ady Endre hatalmas életműve. Egészen pontosan ez a vers áll annak a kötetnek a végén, melyet Földessy Gyula állított össze s adott ki 1923-ban. Az utolsó hajók összeállítója a versek születésének ideje szerint sorakoztatta egymás után a költeményeket, így minden kétséget kizáróan állítható, hogy valóban ez Ady Endre legutolsó verse.

Milyen döbbenetes így a költemény. Természetesen önmagában is az, ám ezáltal még inkább hangsúlyossá válik végrendeletszerűsége. Egyben ez a költemény zárja Ady háborús verseinek a sorát is. Ezzel pedig nyomatékosabbá válnak azon sorai, melyek „a győzőhöz” szólnak. És ha belegondolunk, hogy a „Ne tapossatok rajta nagyon, / Ne tiporjatok rajta nagyon, / Vér-vesztes, szegény szép szivünkön” szinte könyörgésbe forduló sorok nem találtak meghallgatásra – döbbenetünk csak fokozódik. Ady már nem érte meg Trianont, nem tudhatta, mit fog tenni majd „a győző”, ezért az utolsó versszak sorainak különösségét nem is kell magyarázni: „Mi voltunk a földnek bolondja, / Elhasznált szegény magyarok”.

Penckófer János