A magyarok demográfiai mutatói Kárpátalján
Egy népszámlálás, és ami mögötte van
52 millióan vagyunk – hallhattuk még nem is olyan rég gyakorta az ukrán médiában. Ma már nem találkozunk ilyen kijelentésekkel. A 2001 decemberében megtartott népszámlálás eredményei szerint ugyanis az ország lakosságszáma 48 millió 241 ezer volt, 2004. január 1-re pedig 47 millió 622 ezerre csökkent.
Míg a lakosság számáról évente összeírás készül, a nemzetiségi összetételről csak a népszámlálások folyamán tudunk képet kapni, mivel a nemzetiségi hovatartozás önbevalláson alapul. Ezért is kísérte nagy érdeklődés a 2001-es népszámlálás eredményeinek közzétételét, melyeket kb. egy éve kezdtek nyilvánosságra hozni, és közzétételük folyamatosan zajlik. Ami számunkra fontos, az a magyarok számának az alakulása.
Kárpátalja lakosainak többsége, több mint egymillió fő, ukránnak vallotta magát. Az államszervező nemzet mind a lélekszámát, mind a megye lakosságán belüli arányát növelni tudta az 1989-es összeírás óta. A gyarapodáshoz leginkább a kedvező demográfiai mutatók, másodsorban a korábban magukat orosznak vallók egy részének az asszimilálása járult hozzá. Ugyanakkor a migrációs egyenlege az ukránságnak is negatív volt.
A megye második legnépesebb nemzete továbbra is a magyar maradt. Ukrajnában 156 618 magyar él, ez a szám 1989-ben 163 111 volt, ami közel 4%-os csökkenést jelent. A kárpátaljai magyarok száma 155 711-ről 151 516-ra változott, ez 4 195 fős (2,7%-os) csökkenés, de egyes elemzők szerint ez a változás az optimista forgatókönyvnek megfelelően zajlott.
Negatívan hatott a magyarság számának alakulására a természetes szaporulat, mely az elmúlt bő évtizedben a kárpátaljai magyarság körében huzamosan negatív előjelű volt. Ennek átlagos becsült értéke évi 3 ezrelék. Ez önmagában közel félezres évi fogyást, vagyis a két összeírás között kb. 5 ezer fő csökkenést kellett, hogy eredményezzen. A fogyáshoz jelentősen hozzájárult a migrációs veszteség. Mértékadó becslések alapján a múlt század 90-es éveiben közel 5 ezer kárpátaljai magyar települt át végleg az anyaországba, míg a magyarság Kárpátaljára települése gyakorlatilag nulla volt. Más források az áttelepültek számát 25-30 ezerben adják meg, de ez túlzónak látszik, inkább az ideiglenesen, munkavállalási és tanulmányi céllal Magyarországon tartózkodók száma lehet ennyi. Aggodalomra adott okot a környező országokban élő magyarok számának nagy arányú csökkenése is.
Összességében tehát, még ha jelentős asszimilációs veszteséggel nem is számoltunk, a magyarság számának kb. 10 ezerrel való csökkenése volt prognosztizálható 2001-re. Azonban ez nem következett be. A kedvezménytörvény megszületésének következtében a bizonytalan vagy kettős etnikai identitású népesség ugyanis nagyobb részben vallotta magát magyarnak. A cigányság egy része már a korábbi népszámlálások alkalmával is a magyart nevezte meg nemzetiségeként. Ezek aránya a kedvezménytörvény hatására szintén emelkedett. Ennek tulajdonítható például a magyarság gyarapodása Munkácson, ahol ezzel párhuzamosan a cigányok száma csökkent, miközben közismert körükben a magas természetes szaporulat. A korábban nyomás hatására magukat ukránnak vagy szlováknak vallók közül is többen újra magyarként lettek számba véve. Ez a jelenség a Nagyszőlősi járásban, illetve Ungváron volt számottevő.
Ami a környező országokban élő magyarok számának alakulását illeti, csupán Ausztriában nőtt 21,2%-kal a számuk, ami főként a migrációval magyarázható. A többi környező országban csökkent a magyarok száma, Magyarországon 6,6%, Szlovákiában 8,2%, Romániában 11,7%, Szerbiában 14,7%, Horvátországban 25,7%, Szlovéniában 26,5%, Ukrajnában 4% volt a csökkenés mértéke. Az ugyan nem vigasztaló, hogy nálunk a legkisebb a csökkenés mértéke, de megnyugtató, hogy itt a legstabilabb a magyarok helyzete. Nem szabad viszont elbíznunk magunkat, mivel a magyarok körében a születések száma fokozatosan csökken, ami a migrációs és asszimilációs veszteségekkel együttvéve komoly csökkenést válthat ki a jövőben.
Molnár D. István
