34 csapat versengett a vándorikonokért

VIII. Kárpátaljai Görög Katolikus Hittanverseny Makkosjánosiban

2004. május 28., 10:00 , 176. szám

A Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye Magyar Esperesi Kerülete évek óta nagy sikerrel rendez hittanversenyt a magyar anyanyelvű görög katolikus gyermekeknek és fiataloknak. Idén nyolcadszor került sor a megmérettetésre május 22-én a Makkosjánosi Középiskolában.

A 14 egyházközségből összegyűlt 34 csapat 136 versenyzője három korcsoportban versengett. Az első fordulóban tesztkérdésekre válaszoltak a csapatok, a második körben a Szentírásból vett idézetek helyét kellett meghatározniuk, végül bibliai személyekre kellett ráismerniük szóbeli jellemzés alapján.

Bendász Dániel esperes felkérésére ezúttal Vatamány Sándor mezőladányi (Magyarország) parochus állította össze a feladatokat és kérdéseket, s ugyancsak ő vezette a versenyt, értékelte a csapatok teljesítményét.

Az 5-7. osztályosok versenyében ismét a nagybégányiaké (Fekete János, Kápác Renáta, Selgja Ferenc, Gulácsi László) lett a győzelem. Ebben a korcsoportban a csepei csapat lett a második, a beregdédai pedig a harmadik helyezett.

A 8-9. osztályosok között a tiszacsomaiak (Papp Krisztina, Kosztyú Katalin, Bakancsos Irén, Biszku István) vihették haza a legjobb teljesítményért járó vándorikont, megelőzve a nagybégányi és a beregdédai csapatot.

Idén először vehettek részt a versenyen középiskolások és gimnazisták. Közülük szintén a nagybégányiak végeztek az első helyen (Csulák Csaba, Kiss András, Olcsvári Gergely, Szatmári László), második a beregdédai, harmadik a csepei csapat lett.

Badó Zsolt