Petícióban kérik az egészségügyi dolgozók bérének rendezését a kormánytól
Garantált minimálbér bevezetését javasolják az egészségügyi dolgozók számára Ukrajnában. Erre vonatkozó petíciót nyújtottak be a miniszteri kabinetnek. A beadvány (Де в Україні найвищі зарплати) szerzői kezdeményezik, hogy az egészségügyi dolgozók bérére vezessenek be állami garanciát a költségvetési dolgozók más kategóriái számára már biztosított szinten – írta a sud.ua. szeptember 9-én.
A petícióban minimálbér megállapítását szorgalmazzák az orvosok, ápolók és az alsóbb szintű egészségügyi személyzet számára egyaránt.
A beadvány rámutat, hogy Ukrajnában közel félmillió egészségügyi dolgozót foglalkoztatnak: körülbelül 100 ezer orvost, 270 ezer mentőst és ápolót, valamint közel 130 ezer főnyi alsóbb szintű egészségügyi személyzetet.
Jelenleg az egészségügyi dolgozók állam által garantált minimálbérét a miniszteri kabinet 28. számú határozata szabályozza. Ez 20 ezer hrivnya az orvosok és 13,5 ezer hrivnya az ápolók esetében. A beadvány szerzői hangsúlyozzák, hogy ezeket az összegeket még 2022 elején állapították meg, és azóta nem vizsgálták felül, bár a megélhetési költségek jelentősen emelkedtek.
A petíció arra is emlékeztet, hogy a kormány 2026 elején bejelentette az orvosok minimálbérének 35 ezer hrivnyára emelését teljes munkaidős foglalkoztatás esetén. A szerzők ugyanakkor rámutatnak, hogy nem vezettek be új normatív garanciákat a többi egészségügyi dolgozó számára. Szerintük ráadásul az emelés csak az orvosok bizonyos kategóriáira vonatkozik, és az Ukrán Nemzeti Egészségügyi Szolgálaton keresztüli finanszírozás feltételeitől függ, míg az ápolók, mentősök, kórházi orvosok és az alsóbb szintű egészségügyi személyzet nem kaptak új garanciákat.
A beadvány szerzői felszólítják a miniszteri kabinetet, hogy 60 napon belül módosítsa a 28. számú kormányhatározatot, és állapítson meg garantált minimálbért minden egészségügyi intézmény számára, függetlenül azok tulajdonformájától és finanszírozásától.
A petíció a következő minimális fizetések megállapítását javasolja: orvosok számára – legalább 35 ezer hrivnya; mentősök és ápolók számára – legalább 25 ezer hr; az alsóbb szintű egészségügyi személyzet számára – legalább 18 ezer hrivnya. Ugyanakkor a jelzett összegek nem vehetik figyelembe a harci övezetben végzett munkáért, az éjszakai műszakért és a másodállásért járó pótlékokat.
A beadvány azt is javasolja, hogy 2027. január 1-jétől vezessék be ezen minimálbérek éves automatikus indexálását, amelynek mértéke nem lehet alacsonyabb az inflációnál, valamint tiltsák meg a garantált bérminimum biztosítását az álláshelyek csökkentésével vagy a munkavállalók részmunkaidős foglalkoztatásba való áthelyezésével.
(hk/sud.ua)



