Nő a tébécés és daganatos megbetegedések száma

Május 31. – dohányzásmentes világnap

2004. május 28., 10:00 , 176. szám

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) dohányzásmentes nappá nyilvánította május 31-ét. Jelenleg körülbelül 1,2 milliárd ember dohányzik a földön, azaz majd minden második felnőtt. Az előrejelzések szerint 2025-re ez a szám megháromszorozódik. Ukrajnában évente 100-300 ezer ember veszti életét dohányzás miatt.

Napi két-három könnyű cigaretta elszívását még tudja kompenzálni a szervezet, ám ennél nagobb mennyiség esetén a dohányzás számos betegség rizikófaktorává válik.

Az aktív és a passzív dohányzás több mint 20 fajta betegség kialakulásához vezethet, melyek között az első helyen vannak a szív- és érrendszeri megbetegedések, melyeket a tüdő-, a légcső-, illetve a torokrák és a tbc követ. Szvitlana Kocsubajlo, a Megyei Egészség Központ igazgatójának szavai szerint a dohányzóknál 25%-kal növekszik az idő előtti halál veszélye.

Mint Vaszil Szkrip, a megyei tüdőgondozó főorvosa a Kárpátaljának elmondta, a dohányzó emberek tízszer gyakrabban betegedhetnek meg tuberkulózisban, mint a nemdohányzók. A megyében évente átlagosan 700 ember betegszik meg tbc-ben, közülük 650 dohányos. A tüdőgondozó pácienseinek több mint 90%-a dohányzik, a férfiak esetében pedig ez a százalékarány majd 100%.

A daganatos megbetegedések kialakulását tekintve is a dohányzást tekintik az orvosok a legkomolyabb rizikófaktornak. Olekszandr Csemet, a megyei onkológiai gondozó főorvosának tájékoztatása szerint Kárpátalján növekedőben van a daganatos betegek száma (jelenleg 13 ezren szenvednek ebben a kórban), részben annak következtében is, hogy az utóbbi időben rohamosan nőtt a dohányzó nők aránya. A megyében így a korábbi évekkel ellentétben ma már inkább a nők hajlamosak a tüdőrákra, holott korábban alig akadt tüdőrákban szenvedő nő. Százezer lakosra megyei átlagban 33,1 tüdőrákos beteg jut. Mint Ljubov Zsolugyeva, az onkológiai gondozó módszertani munkájáért felelős helyettes főorvosa a Kárpátaljának elmondta, a daganatos megbetegedésben szenvedő emberek több mint 90 százaléka dohányzott korábban.

Ami a dohányzásról való leszokás intézményesített lehetőségeit illeti, Kárpátalján még nem jelentek meg a specializálódott klinikák, speciális szakrendelés sem létezik, a leszokni kívánók legfeljebb a megyei narkológiai gondozóhoz fordulhatnak. Mint Vaszil Krucsanicja, a megyei narkológiai gondozó főorvosa, megyei narkológus a Kárpátaljának elmondta, különböző módszerek léteznek a dohányzásról való leszokásra, ám a végső siker közel 70 százalékban az ember akaratától függ. A narkológiai gondozó mindenekelőtt tanácsadást nyújt a dohányzóknak, ezt követően megállapítják a konkrét páciens esetében hatékony módszert.

Olykor elegendő az akupunktúra, más esetekben viszont gyógyszeres kezelésre van szükség, s végül van az úgynevezett dohányzáshelyettesítő terápia, melynek során a testre felvitt ragtapaszokon keresztül jutnak a leszokni kívánó dohányosok a nikotinadagjukhoz, mely a függőséggel együtt napról napra csökkenthető. A kezelés itt ingyenes, ám bizonyos gyógyszereket a pácienseknek maguknak kell megvásárolniuk. A gondozó nyújtotta lehetőséggel azonban egyelőre viszonylag kevesen élnek, évente mintegy 100 dohányos fordul hozzájuk.

Baráth József

Elszomorító tények

Évente négy-öt millió ember halála vezethető vissza a dohányzás ártalmaira, a cigaretta több mint négyezer különböző, a szervezet számára káros vegyi anyagot tartalmaz. Az ukrajnai dohányosokat vizsgáló angliai tudósok megállapítása szerint többségük három ok miatt kezdett el dohányozni: önmegvalósítás, a dohányzás divatossága miatt vagy érdeklődésből. 39%-uk 12-15, 41%-uk pedig 16-20 éves korban gyújtott rá első cigarettájára, azonban vannak olyanok is, akik már 10-11 éves korukban rászoknak a dohányzásra. Míg korábban a dohányzók 70%-át a férfiak tették ki, ma már gyakorlatilag fele-fele a nemek közötti arány. Míg a kábítószer-fogyasztás terén Kárpátalja jelentősen elmarad az országos mutatóktól, a dohányzást illetően nagyjából azonos a helyzet az országos és a nemzetközi mutatókat tekintve is.

B. J.