Itt a nyár, irány a nagyvilág!

Itthon ezer hrivnyát, külföldön (több) ezer dollárt is felemészthet a nyaralás

2004. június 25., 10:00 , 180. szám

Azon szerencsések, akik munkahellyel, megfelelő keresettel rendelkeznek és módjukban áll szabadságra menni, rendszerint igyekeznek alaposan megtervezni és minél pihentetőbben tölteni nyaralóidejüket. Aki pénzmagnak sem áll szűkében és valódi testi-lelki felüdülésre vágyik, ma már szinte a világ bármelyik országába ellátogathat az utazási irodák közvetítésével.

Az egzotikus országok közül tetszés szerint úti cél lehet Thaiföld, Tunézia, Malajzia, Dél-Amerika, India, vagy éppen a Karib-tenger partvidéke. Az árak? Enyhén szólva borsosak, részben a repülőjegyek miatt. Az adott országokba egy menettérti repülőjegy 1000 dollár körüli összegbe kerül, s 7-10 napra a szállás-reggeli személyenként kb. ugyanennyibe. A főétkezéseket, a turisztikai látványosságok belépőjegyeit és az egyéb programok költségeit pluszban fizeti a nyaralóvendég.

Éppen ezért érdemes jó előre eltervezni az utazást, s minden lehetséges kiadással számolni. Thaiföldön például a szálláshelyek viszonylag olcsók, viszont a repülőjegy (a távolság miatt) és a turistavezetők az "átlagosnál" magasabb árszintet képviselnek. A távoli országokba általában Kijevből indulnak repülőjáratok. A fővárosi reptérre és vissza rendszerint egyénileg utaznak a kárpátaljai turisták, ami ugyancsak hozzászámítandó a költségekhez.

Érdemes odafigyelni arra is, amit az adott ország veszélyeiről, ezen belül az esetlegesen fellépő egészségügyi problémákról mondanak az utazásszervezők. Mielőtt afrikai, latin-amerikai vagy valamely trópusi országba utaznak, a turistáknak be kell oltatniuk magukat az adott térségre jellemző fertőző betegségek ellen, ráadásul lehetőleg hetekkel az elutazás előtt, mivel időbe kerül, míg a vakcina kifejti hatását.

Természetesen egy kiadós külföldi üdülés miatt nem kell feltétlenül a világ végére utazni. A tenger szerelmeseit Bulgária, Horvátország, Montenegró üdülőibe is csábítják az utazási irodák (Kárpátalján ezt még meg tudják fizetni), s persze Törökországba, ahol a Földközi-tenger déli partvidékén kiépült török Riviéra európai szintű szállodái várják a pihenni vágyókat. A törökországi üdülők/szállodák idén a legtöbb esetben teljes ellátást magában foglaló ajánlatokkal dolgoznak (utazás, szállás, napi ötszöri étkezés, üdítőitalok, gyümölcs), a 7-10-11-14 napos turnusok ára személyenként 350-1000 dollár között mozog. Egy kétszemélyes hétnapos nyaralás ára lehet 966 dollár (repülőjegy, utaztatás a szállodához, szállás-étkezés), de egy háromcsillagos szállodában ugyanez "potom" 760 dollárból is kijön. A gyermekekre életkortól függően (0-6, 6-12 éves kor) különböző mértékű árengedmény igényelhető. Idén

Tunézia is viszonylag olcsó, egy főre az utazás, egyhetes teljes ellátás 350-550 dollárba kerül. Ugyancsak közkedvelt és viszonylag olcsó úti cél Egyiptom, bár ide, a nyári forróságot elkerülendő, leginkább csak augusztus végén, szeptemberben utaznak szívesen a turisták.

Olcsóbb áraik miatt korábban Kárpátaljáról is sokan a budapesti utazási irodákat részesítették előnyben, ha Tunéziába, Törökországba utaztak. Úgy tűnik, idén fordult a kocka, s nemcsak a mieink választják az itthoni irodákat, de esetenként magyarországi barátaik nyaralását is helyben szervezik – tudtuk meg a munkácsi Ekszkurszia utazási irodában.

Tengerparton legolcsóbban "itthon" Odessza és Mikolajiv környékén nyaralhatunk. Egy minden komfort nélküli bungaló bérleti díja itt 50 hr/fő/nap, egy 10 napos panziós elhelyezés személyenként 600 hr (gyerekeknek 50%-os árengedmény). A Krím félsziget valamivel drágább, ám itt a tenger is melegebb, helyenként tisztább. Jó tudni, hogy ha magunk szervezzük utazásunkat, és helyben foglalunk szálláshelyet, az étkeztetésről rendszerint önállóan kell gondoskodni, ami a Fekete-tenger partvidékén se nem egyszerű, se nem olcsó.

Aki nem híve a forró strandnak, az európai körúttal is töltheti szabadságát. E téren igazán bőséges a helyi utazási irodák kínálata, s "fapados" változatokat is tudnak ajánlani. Pl. egy légkondicionált autóbuszos utazás – állomásai: Budapest, Bécs, Velence, Firenze, Róma, Monacói Hercegség, valamint Dél-Franciaország városai – ára 580 euró, ami tartalmazza az utazás, a 2-3 csillagos szállodában való elhelyezést reggelivel együtt és a turistavezetés költségeit. A kárpátaljai résztvevőknek Csap a kiindulási állomás.

Ugyanez északi irányba: Varsó–Berlin–Amszterdam–Stockholm–Strasbourg–Párizs, a francia fővárosban 3-4 napos tartózkodással. Az ár: 680 euró/fő.

Az utóbbi két-három évben élénk az érdeklődés a nyugat-európai turistautak iránt, ám a szükséges schengeni vízumok beszerzése egyre nehezebb – állítják az utazásszervező szakemberek. Ennek oka, hogy a nyugati országok minden "keleti" irányból érkező turistában potenciális illegális munkavállalót/bevándorlót látnak.

Legkönnyebben azok kapnak vízumot, akik igazolni tudják, hogy korábban már volt schengeni vízumuk, és azt rendeltetésszerűen használták. Ehhez célszerű lefénymásolni az időközben esetleg betelt úti okmány valamennyi oldalát, így ismételt vízumkérelmezésnél az adott nagykövetségen/konzulátuson könynyebben ellenőrizhető a korábban kiadott beutazási engedély.

Néhány jó tanács azoknak, akik szeretnék betegség- és problémamentesen tölteni egzotikus vakációjukat: ne egyenek nyers halat és egyéb tengeri herkentyűket; ne igyanak vezetékes vagy köztéri kútból, szökőkútból való vizet; ne fogyasszanak nyers tejet, de lehetőleg fagylaltot sem; se erdőben, se füvön, se strandon ne járjanak mezítláb; a szabad szemmel tisztának tűnő tengerparton se napozzanak közvetlenül a homokon, erre használjanak nyugágyat vagy terítsenek maguk alá pokrócot.

És végezetül. Aki a "honi" tengerpart valamely csücskébe készül, az egy-két héttel az utazás előtt is megrendelheti helyfoglalását, a távoli országokba tervezett utazások szervezését azonban már egy-két hónappal korábban célszerű elkezdeni, nehogy lemaradjunk "álmaink" nyaralásáról.

Popovics Zsuzsanna