Salánk: Játszótér és címeres falutábla
Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor Salánkon
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség jóvoltából július 5-11. között idén első alkalommal rendezik meg Salánkon a Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábort a helyi középiskola bázisán. A szervezők 100 gyereket várnak a táborba, akikkel 30 művész, tanár, mesterember foglalkozik majd.
– A gyerekekkel foglalkozó mesteremberek, alkotók közé várjuk Kárpátaljáról Balázs István viski fafaragót, Holovács Bélát Jánosiból, salánkról Pólin Eleket, Veres Ágota beregszászi festőművészt, Hidi Endre nagydobronyi keramikust – tájékoztatta lapunkat Kész Barna, a tábor főszervezője. – Előadást tart a táborlakóknak dr. Soós Kálmán történész, a beregszászi főiskola rektora. Feleségemmel vállaltuk, hogy a néprajz és történelem rejtelmeivel ismertetjük meg a táborlakókat. Magyarországról itt lesz Koltay László és csapata, Békéscsabáról érkeznek a táborba ötvösök, bőrdíszművesek, íjászok, Debrecenből várjuk Kovács Zoltán csont- és szarufaragót, valamint feleségét, aki csuhészobrász, citeraművész, és Sípos Péter nyeregkészítőt. Tehát főleg művészettel, kézművességgel fogunk foglalkozni, emellett íjászatot és lovaglást is oktatunk majd. Ily módon, reményeink szerint, mindenki megtalálhatja majd a számára legkedveltebb foglalatosságot.
Nagy tervünk, hogy fából játszóteret faragjunk a helyi iskola és óvoda számára, ezenkívül két címeres falutábla is készülne Salánk számára. Az iskola és a polgármesteri hivatal részére egy-egy domborműves táblát faragnának vendégeink, amelyek Mikes Kelement és Salánk község címerét ábrázolnák. Ha lesz elegendő idő és faanyag, tervbe vettük egy-egy kisebb méretű szobor kifaragását is a helyi református és római katolikus egyházközségek részére. Az iskola új étkezdéjének ünnepélyes megnyitására is sor kerül majd, melynek falára néhány freskót szeretnénk festeni a gyerekekkel közösen.
A foglalkozások (lovaglás, íjászat, kézművesség stb.) délelőtt 15-20 fős csoportokban zajlanak majd, az ebédet megelőző órákban kerül sor az előadásokra, délután pedig, egy kevés szabadidőt követően, folytatódnak a kézműves-foglalkozások. Harci bemutatót, lovagi tornát is tartanak majd a táborlakóknak, táncházat rendez a verbőci zeneiskola csapata, szombaton pedig citeraestre kerül sor.
F. K.