Amikor nincs lehetetlen!

Olvasói levél

Három bekezdésben a LEHETETLEN-ről – olvastam a nyíregyházi MÁV-igazgatóság irodájában. Vezető beosztásban lévő hölgy faliújságja hirdette: lehetetlen csak a tehetetlen vagy lusta ember számára létezik. S ő úgy is dolgozott, mint aki nem ismer lehetetlent. Örömmel és szívesen tette a dolgát, büszke volt (lehetett is) arra, hogy elintézett valamit, amit más nem tudott. Ellenszolgáltatás nélkül!

Hasonló érzés töltött el, amikor augusztus 13-án százöten Máriapócsra készültünk gyalogosan Beregsurányból. Hajnali 5-kor indulni tényleg lehetetlen volt. Olyan hosszú autós és gyalogos sor ritkán alakul ki a határon, mint aznap. Ráadásul szembesültünk az ukrán vezetés új gyermekpolitikájával. Hogy mennyire vigyáz az állam a fiataljainkra! Amikor beadjuk az útlevelet, természetesen mindkét szülő beleegyezése szükséges. Öröm, amikor gyermekünk önálló útlevelét a kezébe veheti: egyedül is utazhat! Utazhatna, de kormányunk annyira óvja őket, hogy a határon ismét mindkét szülő közjegyző által hitelesített beleegyezése szükséges, minden egyes utazáshoz! Többet mondok: ha jelen van mindkét szülő, akkor is ragaszkodnak az íráshoz! Jut nekünk a bosszankodásból vagy a nevetésből, mert ez bizony már kacagnivaló. És jut nekünk a fizetésből is az irodákban, ha szeretnénk, hogy gyermekünk táborba, rokonához, vagy akárhová máshová utazzék.

De arról készültem írni, hogy nincs lehetetlen. Az akadályok ellenére, ugyan 3 órával később, mint terveztük, de mégiscsak megkezdtük gyalogos zarándoklatunkat.

A csodát, ami velünk e három nap alatt történt, leírni nem lehet. Átélni viszont érdemes!

(És érdemes a dédai görög katolikus parókián átvenni az autóban felejtett esőkabátokat, pulóvereket is , mert az ősz folyamán bizonyára jól jönnek majd...)

Orosz Rita