Ott folytatták, ahol ötven éve abbahagyták

Tizenöt éves a kárpátaljai ferences misszió

Paskai László bíborosnak, Magyarország prímásának, esztergomi érseknek 1989-es látogatását követően többek között magyarországi ferencesek is engedélyt kaptak, hogy Kárpátaljára küldjenek három rendtagot, és részt vegyenek a katolikus egyház újjáépítésében. Látva a habitusba öltözött szerzeteseket sokan sírva fakadtak örömükben, mert hitték, hogy újra megnyílnak a templomok, újjáéled a katolikus hit. Először 1989 júliusának végén érkezett 3 magyarországi ferences rendi szerzetes Nagyszőlősre, köztük fr. Majnek Antal atya, aki közel hét évet töltött a misszióban, mígnem 1997-ben II. János Pál pápa Kárpátalja római katolikus apostoli kormányzójává nevezte ki. Tizenöt évvel a ferencesek kárpátaljai megjelenése után Antal püspökkel a misszió kezdeteiről, mindennapjairól és jövőjéről beszélgettünk.

– Mi fogadta az ideérkező ferences rendi atyákat, milyenek voltak az első benyomásaik?

– A bennem megmaradt első kép a határon a két szögesdrótkerítés között pöfékelő traktor, amely a homokot gereblyézte, aztán a hatalmas tömeg a csapi vasútállomáson, az akkor még természetes Lenin-szobor, a piros betűs lózungok. Aztán már kellemesebb benyomásokban volt részem, amikor a vonat ablakából megláttam a munkácsi várat, és amikor a Kommunista utca 4. szám alatt találkoztam Csáti József vikáriussal.

– Hogyan alakult a misszió további sorsa?

– Másnap Nagyszőlősre utaztunk, ahol épületet kerestünk a leendő ferences rendháznak. Két rendtársammal akkor választottuk ki azt a családi házat, amelyben az itt szolgáló ferencesek azóta is laknak, bár az évek során visszakaptuk a városban álló 300 éves kolostorunkat. Ennek felújítását egyébként nemrég kezdtük el, s idővel lelkigyakorlatos központként működik majd az egész Felső-Tisza-vidék számára.

– Miért éppen Nagyszőlősre esett a választásuk?

– Amikor megérkezésünk után Csáti József vikáriussal a jövőről beszélgettünk, ő maga is Nagyszőlőst javasolta, ahonnan elláthattuk négy járás római katolikus híveit Beregszásztól egészen Técsőig. Döntő szerepet játszott az is, hogy ápoljuk a hagyományokat, hiszen a legutóbbi ötven évtől eltekintve 500 évig voltak jelen a városban a ferencesek. Úgy gondoltuk, folytassuk ott a munkát, ahol az elődeink abbahagyták.

– Melyek voltak a misszió elsődleges feladatai, céljai?

–Természetesen a lelkipásztori munka volt a fő cél, az emberek vigasztalása, az Örömhír továbbadása. Bár szörnyű volt az anyagi ínség, az emberek mégis leginkább erre az Istentől jövő vigasztalásra vágytak, amit mi valóban nagy lelkesedéssel tudtunk adni. Először a felnőttekkel foglalkoztunk, később a gyerekek körében is elkezdtük a rendszeres hitoktatást.

– A lelkipásztori teendők mellett nagy figyelmet fordítottak a szociálisan hátrányos helyzetűek megsegítésére is, számos karitatív programot bocsátottak útjára.

– Ezt a körülmények diktálták. A lelkipásztornak mindenekelőtt a lelkekkel kell foglalkoznia, de nem nézhettük közömbösen az emberek anyagi nélkülözését sem. Akárhányszor utaztunk haza, visszaúton kis autónk csomagtere bizony mindig megtelt ilyen-olyan segéllyel. Kis szatyrokkal kezdtük ezt a fajta munkát, mígnem eljutottunk a nagyobb szállítmányok szervezéséig.

Azért ezen belül is mindenekelőtt a lelki ínséget próbáltuk orvosolni, hiszen itt helyben semmilyen vallásos irodalom nem volt, és főleg a Szentírást kérték sokan tőlünk. Jellemző volt ezekre az időkre, hogy a vámosok mindig azt kérdezték, Biblia van-e. Egy-egy példányt elkértek, a többit hagyták átvinni a határon. Egyébként sem választanám el a lelkipásztori munkát a karitatív tevékenységtől. Lehetetlen csak a lelki, vagy fordítva, csak a testi igényeket kielégíteni – az embert egészként kell nézni. Az árvíz volt erre a legjobb példa: bárki került bajba, az evangélium szellemében nemzetiségi és vallási hovatartozástól függetlenül mindenkit segélyben részesítettünk. Így jutottunk el számos nemzetiség mellett a cigányokhoz is, akik ennek a társadalomnak a perifériáján élnek. Azóta elmondhatjuk, hogy Visktől Koncházáig 7 cigány misszió működik.

– A bezárt és omladozó templomok is segítségért kiáltottak.

– Kárpátalja-szerte nagyon sok templom volt bezárva. Minden papnak volt egy-két olyan gyülekezete, amely ekkoriban kapta vissza templomát. Ezeket a hívek áldozatos társadalmi munkájukkal hozták rendbe. Öröm volt látni azt az összefogást, amelyhez nemegyszer a vállalati és közigazgatási vezetők is csatlakoztak.

– Az újjáéledő katolikus egyháznak szerteágazó tevékenységéhez mind több segítőre, képzett munkatársra van szüksége Kárpátalján, miközben az itt szolgálatot teljesítő barátok száma nem változik. Hogyan boldogultak-boldogulnak ezzel a problémával?

– Tizenegy évvel ezelőtt éppen azért indítottunk Nagyszőlősön civil teológiai tanfolyamot, mert nagyon kevés pap volt, és számuk azóta sem növekedett jelentősen, miközben egyre több a tennivaló. A magyarországi gyakorlat megmutatta, milyen sokat segíthetnek laikus testvéreink, ezért indítottuk meg mi is Kárpátalján képzésüket, és az első hitoktatók valóban nagy segítségünkre váltak. Immáron a negyedik ilyen kurzusnál tartunk.

– Visszatekintve az elmúlt tizenöt évre, hogyan értékeli a misszió tevékenységét, és miben látja a jövőjét?

–A ferences misszió koordinálásával a lelkipásztori munka mellett számos karitatív, szociális intézmény is kiépült. Egyik feladatunk ezek fenntartása, illetve továbbfejlesztése. A figyelem középpontjában azonban természetesen a lelkiség áll majd. A jövőben az evangelizációra, s ezen belül a minőségi "munkára" szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni. Annak függvényében, ahogy fokozatosan nő a Kárpátalján szolgálatot teljesítő papok száma, megteremtődnek az infrastrukturális feltételek, lehetőség nyílik arra, hogy a ferences misszió tagjai a minőségi, s nem a mennyiségi szempontokat szem előtt tartva tevékenykedjenek.

– Lát lehetőséget arra, hogy a jövőben bővüljön a misszió?

– Ma négy ferences él a nagyszőlősi rendházban, egyikük a Kárpátaljáról származó felszentelt ferences paptestvérünk, Weinrauch Márió atya Husztról, aki Nagyszőlős környékén teljesít szolgálatot. További hét kárpátaljai fiatalember jelentkezett ferences szerzetesnek, akik jelenleg Magyarországon tanulnak és készülnek a misszióra. Nagyon reméljük, hogy visszatérhetnek hozzánk, Kárpátaljára.

A kárpátaljai ferences misszió áldozatos tevékenységéért 1997-ben Kisebbségért Díjat kapott, 2001-ben pedig bekerült a Magyar Örökség aranykönyvébe.

Váradi Natália