"Vissza kell adni a kárpátaljai borok rangját"

Bemutatkozik Parászka György, benei szőlész, borász

2004. október 8., 10:00 , 195. szám

A beregszászi járási Benében lakó Parászka György egyike azoknak, akik apáik, nagyapáik nyomdokain haladva ma is szőlészettel-borászattal foglalkoznak e tájon. A gazda mintegy 20 évvel ezelőtt gyakorlatilag mindössze az atyai örökség, azaz a családi hagyomány, az elsajátított tudás birtokában vágott bele a szőlőtermesztésbe.

- Miért kezdett el szőlőtermesztéssel foglalkozni?

- Az apám is ezzel foglalkozott. Még kisgyermekkoromban kezdett oktatni, így már egészen fiatalon komoly tapasztalattal rendelkeztem a szőlőtermesztés terén.

- Az elmúlt évtizedek azonban mifelénk nem kifejezetten a borászatról szóltak...

- Igen szomorú, hogy a szőlészet a rendszerváltás éveiben nagyon visszafejlődött. Előremutató viszont, hogy az utóbbi 5-6 évben ismét jelentős fejlődés tapasztalható. Ez idő alatt rengeteg borfesztivált rendeztek, és, amit különösen fontosnak tartok: megalakult a Beregszászi Szőlészek-Borászok Szövetsége. Ezáltal kialakult egy olyan mag, melynek célkitűzése a szőlészet-borászat fejlesztése, hagyományainak megőrzése.

- Mennyi szőlője van?

- 1,5 hektáron gazdálkodom, ennek legnagyobb része csemegeszőlő, mivel ez iránt folyamatosan nő a kereslet, és kétszer annyit jövedelmez, mint a bor. Büszkeséggel tölt el, hogy az enyém Kárpátalja egyik legnagyobb szőlőfajta-gyűjteménye, kb. 130 fajtával rendelkezem. Itt egyaránt megtalálhatók a nyugat- és kelet-európai szőlőfajták, köztük minőségi szőlők is.

- Hol tárolja a borait?

- Van egy kisebb pincém, ahol kb. 10-15 fajta minőségi bort tárolok. Ezt még 1916-ban vájták ki olasz hadifoglyok, akiket annak idején éhbérért osztottak ki a gazdáknak. Összesen hét ilyen pincét létesítettek abban az időben a falu melletti hegyen. Ezek közül a legkisebb, egy16 méter hosszú pince az enyém. Büszke vagyok rá ugyanakkor, hogy ma már csak ez az egy van használható állapotban. Itt állandó a klíma, nincs hőmérséklet-ingadozás, ami a minőségi borkészítés egyik alapfeltétele. A hőmérséklet itt mindig 10-12 oC.

- Ma már nemcsak műveli a szőlészetet, de tanítja is.

- Jelentős elismerés a számomra, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskolán megindított kertészmérnöki szakon gyakorlati órákat vezethetek. Ezen kívül is sokan fordulnak hozzám szaktanácsért. Egy szőlész-borásznak pedig ez az egyik legnagyobb dicséret.

- Hogyan lesz valakiből szőlősgazda, bortermelő?

- Egy kezdő borásznak mindig nehéz dolga van. A szőlőtermesztés, a borkészítés a szükséges szakértelmen túl igen pénzigényes folyamat is. Aki komolyabban akar ezzel foglalkozni, annak jelentős tőkére van szüksége. Egy hektár szőlő telepítéséhez például 45 ezer hrivnyára van szükség. Éppen ezért, amíg a gazdák nem kapnak állami támogatást, addig aligha vágnak bele sokan ebbe az ágazatba, noha volna jelentkező. Nagy körültekintést igényel még a telepíteni kívánt terület kiválasztása, a megfelelő alanyok beszerzése is. Ezzel együtt nagy jövő előtt áll a borászat Kárpátalján. Egyre több ugyanis a befektető, aki hajlandó áldozni erre. Ezenkívül tovább kell vinnünk apáink, nagyapáink örökségét, hogy amit ők felépítettek, ne menjen veszendőbe. Meg kell ragadnunk a lehetőségeket, ki kell használnunk vidékünk adottságait, és ami talán a legfontosabb: mernünk kell vállalkozni.

- Például belevágni az idegenforgalomba, a turizmusba is?

- Miért ne? Újabban ezen a vidéken is egyre több a turista, mindenekelőtt a magyarországi. Számukra házi jellegű borkóstolókat szervezek. Fahordóban, ősi hagyományok szerint érlelt boraim vannak, amit a turisták értékelnek, mert újabban ez a foglalkozás Magyarországon is eltűnőben van, az igazi bor helyét hovatovább átveszik a mesterséges készítmények. Mindez azért is fontos, hogy a kárpátaljai boroknak visszaadjuk azt a rangot, amit egykor kivívtak, ami őket megilleti. Reméljük, hogy a borászat hamarosan eléri az 1939-es színvonalat, amikor is a beregszászi furmint aszú borok népszerűségben és minőségben megelőzték a tokaji borokat.

V. N.-F. Zs.