Választásaink...

2004. december 10., 09:00 , 204. szám

Aljas játék a politika. Minél tovább, annál inkább érezzük a saját bőrünkön. És minél tovább, annál nagyobb a tét. Szemmel láthatóan, kézzel foghatóan.

Ó, boldog békeidők, egypártrendszer! A választás igazi örömünnep volt - biztonságos, mosolygós színjáték. Egyből egyre szavaztunk, megveregették a vállunkat és folytattuk tovább hétköznapi életünket. Engedelmes, szófogadó kis játékszerek voltunk a Nagy Hatalom kezében, ő pedig atyáskodva gondoskodott rólunk. Aztán meguntuk, nem tetszett. És valahogy megváltoztak a dolgok. Azt hittük, mi vittük véghez a peresztrojkát.

Megszenvedtük a 90-es éveket, túléltük az óriási gazdasági válságot. Talán tegnapig azt hittük, minden rendben van. Talán már boldogok is voltunk, mintha a demokrácia szele fújdogálna hazánkban. De azért mindannyian tudtuk, hogy ez nem így van. Pedig gazdaságilag úgy-ahogy rendbe hoztuk a szénánkat. Gyönyörű szupermarketekben vásárolunk, csillogó nyugati kocsikon furikázunk és EU-komfortos házakban élünk egyre többen.

Hallottunk hátrányos megkülönböztetésekről, választási botrányokról (Munkácson és a KMKSZ háza táján), eltussolt, kényes bűnügyről, de mi nyugodtan és természetesen fogadtuk. "Ez így van sajnos, nálunk ez természetes!" - bólogattunk. "Ugyan, mit tehetnénk, kisemberek vagyunk mi ehhez!"- nyugtattuk magunkat a világ legtermészetesebb módján, s bezárkóztunk a kis életünkbe, élvezve a brazil sorozatokat vagy a Való Világot. Vagy az olcsó vodkát - mert az kell nekünk, hisz attól semmi sem fáj. Megszoktuk, hogy tűrjünk, bólogassunk és pitizzünk a mindennapi kenyerünkért.

A 90-es években mi, polgárok, összetartottunk, mert egy ellenségünk volt - az Állam. Miért nézett ki a rendszerváltás után is úgy, mintha a Nép és az Állam két különálló, egyenrangú szerve lenne Ukrajnának? Talán azért, mert így is volt. Mi ezt tudtuk és éreztük, de hallgattunk és próbáltunk boldogok lenni. Ugyan mi bajunk is lehetne? Van mit enned, van mit innod, van hol laknod. De nem csak kenyérrel él az ember.

Igen, a gazdasági átalakulás végbement - nyugati piacgazdaság lett kommunista ideológiával. Jó kis matrjoska-politika. A nagy Sztálinból lett kisebb, még kisebb, még kisebb. Így adták át a stafétabotot államfőink, a minőség pedig ugyanaz maradt. Bizonyíték erre a nagy Sztálin mondása: "Mindegy, hogyan szavaznak - az a fő, hogyan számoljuk."

A félelem nagyon jó összetartó erő. A félelem fogta össze a Nagy Szovjetuniót, és a félelmet ápolgatták Ukrajnában is, a régi jól bevált módszer szerint. És az emberek féltették az állásukat, a pozíciójukat.

Az ukrán nép mint nemzet nem létezett, nem volt kollektív érzés, összetartás. Minden egyén a maga boldogulását helyezte mindenek felé. Segíts magadon, Isten is megsegít.

Aztán megtörtént az, amire senki sem számított - legkevésbé a Hatalom. Ez az engedelmes, nyugodt, megfélemlített nép nemet mondott. Nemet a hazugságra, a csalásra, a megfélemlítésre. Nemet a manipulációra, az erőszakra. Nemet és nemet. És a hatalom meglepődött. Aztán megijedt és megint mindent a régi jól bevált forgatókönyv szerint akart elintézni - hallgatás, megtévesztés, manipulálás. És várt. Napokig. És késett. Mert nem három napig tartott a csoda, és nem adta fel a tömeg. A tömeg igazságot akart. A Hatalom pedig hatalmat. És rosszul döntött: kijátszotta a nagymamákat az unokájuk ellen, barátot barát ellen, ukránt ukrán ellen. Minket egymás ellen...

Sajnálom az öregeket, akik a beléjük rögződött félelmük, tehetetlenségük miatt nem értették fiaikat. Akik pár hrivnyáért nem a szívükre hallgattak. S akik még mindig nem hisznek senkiben, akik elvesztették a hitüket mindenben. Félnek. Vigasztaljuk meg őket.

Sajnálom a dolgozókat, alkalmazottakat, akik felső nyomásra nem mernek vallani, vállalni véleményüket. Akik félnek a változásoktól, féltik az állásukat. Féltik a mindennapi kenyerüket, a fizetésüket. Akik már annyi mindenben csalódtak, s nem hisznek a csodákban.

Sajnálom a lelkészeket, a bátyuskákat, akik elfogadva a 30 ezüstpénzt, politikai agitációt folytattak a szószékről. Pedig Jézus urunk azért lett elárulva és keresztre feszítve, mert nem akart politizálni. Talán érdemes lenne emlékezni erre.

Reménykedjünk, hogy Isten segítségével stabilizálódik a helyzet. De azért vonjunk le helyes következtetéseket a történtekből.

Most születik az ukrán nemzet. Mint minden szülés és születés, fájdalommal jár és talán áldozattal is. Mindettől függetlenül csodálatos dolog az, ami a Függetlenség téren történik. Végre- valahára igazi, egységes nemzetté kovácsolódik ez a nép.

Ukrajnán a világ szeme, segítsünk nekik, hogy soha többé ne szégyellhessük, hol élünk. Higgyünk a demokráciában, a szólásszabadságban - higgyünk a csodákban.

Göreiné Pap Ildikó