80 esztendeje szállt el a munkácsi turulmadár
Közel egy esztendővel ezelőtt azért ragadtam tollat a munkácsi turul történetének felidézéséhez, mert a közelmúlt kiadványai szinte kivétel nélkül annak a téveszmének az elterjedéséhez járultak hathatósan hozzá, amely az ungvári várkertben ma is látható vasmadárral azonosította a valaha a munkácsi várhegy északkeleti fokáról, egy impozáns millenáris emlékmű tetejéről Verecke felé tekintő, csőrében kardot tartó hatalmas turulmadarat.
Jelen írás a kutatás újabb eredményeinek ismertetésén túl azért aktuális, mert 1924. december 17-én, tehát nyolcvan esztendeje kényszerítette a cseh hatalom leszállásra a magyarság szent madarát, amely csupán huszonnyolc évig hirdethette Munkácson a magyar nép ezeréves Kárpát-medencei jelenlétét.
(Folytatás előző számunkból)
A korabeli sajtókiadványok tanúsága szerint a munkácsi turul kapcsán volt egy olyan terv, hogy karácsony hetében leszedik az obeliszkről, a vár közelében lévő vasúthoz szállítják és átadják a sátoraljaújhelyi magyar hatóságoknak. Nem így történt... Több mint tíz esztendő elmúltával, 1935. március 31-én a Pesti Naplóban a következőket olvashatjuk: "Sátoraljaújhely már régebben akciót indított, hogy a munkácsi millenniumi emlékművet, a híres turulmadarat, amelyet a csehek még 1924. december 17-én lefűrészeltek a Rákóczi-vár oldaláról, megszerezze és Sátoraljaújhelyen állítsa fel. Sátoraljaújhelyen nemrégiben új akció indult. Kozma György főispán a miniszterelnökhöz fordult. A miniszterelnök felvette a kapcsolatot a cseh külügyminisztériummal, ahonnan közölték, hogy az ügyben nem tárgyalhatnak, mert a turul be lett olvasztva és anyagát egy cseh hősi emlékmű öntéséhez használták fel." A cseh minisztériumnak vagy nem voltak pontos értesülései a turul sorsa felől, vagy – és ez a valószínűbb – tudatosan félrevezette a magyar kormányt.
A cseh emlékmű elkészítésének a gondolata valóban felmerülhetett 1924 végén, mert egy korabeli munkácsi újságcikk is tudni véli, hogy a turult a cseh sólyommal, a sokollal akarták kicserélni a hatóságok, s a ruszinszkói csatlakozás napját egy emléktáblával készültek megörökíteni. Ellenben ez sem történt meg. A millenáris emlékmű köveinek jelentős része Ungvárra került, amit Munkács azután sem tudott viszszaszerezni , hogy 1938 novemberétől 1944 októberéig újra Magyarországhoz tartozott ez a terület. (A kövek nagy része ma is ott található!)
A turulmadár a munkácsi vár udvarán árválkodott a cseh megszállás évtizedeiben. Az első bécsi döntést követő visszacsatoláskor a városi helyőrség tagja volt néhány hónapig a kiterjedt munkácsi rokonsággal rendelkező Balássy Andor is, akinek egyébként több mint két évtizeddel korábban az újpesti gimnáziumban volt tanártársa és nagyon jó barátja Babits Mihály. A Latorca-parti városban századosi rangban szolgálatot teljesítő Balássyt a turullal a háttérben megörökítő fénykép bizonyíték arra, hogy 1938 vége és 1939 eleje között a várban volt a ledöntött madár. Akkor még nem gondolta senki, hogy néhány év múlva végleg befejezi pályafutását a millennium emlékét itt 1896 óta hirdető alkotás.
Egy munkácsi lakos visszaemlékezéseinek köszönhetően tudjuk rekonstruálni a végjátékot, ugyanis házában szállásolták el egy ideig azokat a szovjet tiszteket és katonákat, akiknek közvetlen szerepük volt a turul elpusztításában. A Munkácson berendezkedő új hatalom a városháza előtti valamikori Árpád téren építtette meg 1945 májusának végére emlékművét, amelynek tetejére egy ötágú csillag került. A kivitelezéssel megbízott tisztek ennek anyagához használták fel az addig a felső vár udvarán, a kút közelében a földön szunnyadó turulmadarat. Utasításukra szétdarabolták, részenként teherautóval a város közelében lévő frigyesfalvi vasgyárba szállították, s beolvasztották a fémmadarat. (Milyen szomorú: korábban ez a gyár öntötte az első Kossuth-szobrot, a munkácsi podheringi emléktáblákat, most pedig ebben a gyalázatban kellett közreműködnie!)
A hatalmas munkácsi turul beolvasztott alapanyagából a valamikori Schönborn-grófok által alapított frigyesfalvi vasgyárban sorozatban gyárthatták a nagyrészt a városok és falvak központjaiban felépített szovjet emlékművekre az ötágú csillagot. Jutott belőle Kárpátalja több helységébe is, sőt tudomásunk van róla, hogy Magyarország és Csehszlovákia területére is szállítottak hasonló célból.
Ebben a szomorú történetben egy kis vigaszt nyújthat, hogy mégis megmaradt valami az utókor számára a munkácsi turulos emlékműből és magából a madárból is. Az egészhez képest nem sok, de nagy valószínűséggel az egyetlen fellelhető rész, s ezért felbecsülhetetlen érték minden jóérzésű magyar ember számára. A Latorca-parti városból elszármazott, s jelenleg Amerikában élő Pákh család jóvoltából megmenekült az enyészettől három kőtömb, melyen faragott kőfejek és egyéb díszítőmotívumok reliefjei láthatók a valamikori északkeleti bástyán felépített millenáris emlékműből (ma egy családi ház udvarán megtalálhatók Munkácson), valamint a turulmadár lefűrészelt vörösréz (más források szerint bronz) lábfejei, amelyek viszont a tengerentúlon vannak. Az Amerikában élő Pákh Imre segítőkészségének köszönhetően megkaptuk az értékes relikvia fényképét, amelyből érzékelni lehet a valamikori hatalmas madár arányait is az odahelyezett mérőszalag által. Csak a lábfej hossza megközelítőleg 40 centiméter volt a kép tanúsága szerint! A turulmadár teljes szárnyfesztávolsága meghaladta az öt métert...
A gazdag magyar mondavilág egyik legrégebbi története meséli el Álmos fejedelem születését és az Árpád-ház eredetét, mely szerint Emesét álmában a turulmadár teherbe ejtette (más változat szerint csak dicsőségét jövendölte meg születendő fiának és leszármazottainak). A kerecsensólyommal azonosítható totemállat a magyarság ősi eredetének, töretlen élniakarásának és nemes szárnyalásának lett a jelképe.
Szívbemarkolóan fájdalmas azt tudni, hogy a gyalázatos trianoni diktátum után a csehek nyolcvan esztendővel ezelőtt a földre kényszerítették a munkácsi turulmadarat, s két évtized múlva a totalitárius szovjet rendszer ötágú jelképeit öntötte ki a magyarság szent madarának beolvasztott érctestéből.
Popovics Béla
