A halálgyár

Horváth László: Élet a halál árnyékában * Horváth Simon: Sötét ég alatt

"Hat éve nem láttam az otthoni tájat,

Hat éve viselem láncát a rabságnak..."

Horváth Simon

Miután 1989. november 19-én Beregszászban az "Akikért a harang sem szólt" címmel rendezett emlékkonferencián először esett szó nyilvánosan a magyar és német férfiak 1944-es elhurcolásáról, számos visszaemlékezés, önéletírás, versgyűjtemény, tanulmány jelent meg a kárpátaljai magyarok fájdalmas genocídiumáról. Mégis megrázó, szívszorító s egyben lélekemelő olvasmány Horváth László könyve, melyben saját visszaemlékezéseit és édesapja lágerben írt verseit adja közre a szerző. A magyar férfiak deportálásának 60. évfordulójára megjelent könyv első részében a nyugalmazott benei pedagógus rendszerezett, elemző visszaemlékezéseivel találkozunk. Horváth László nem csupán az átélt borzalmakat rögzíti, hanem összefüggéseiben láttatja sorstársainak az embertelen körülmények hatására történt jellembeli torzulásait. A lágerélet szörnyűségeinek leírásakor nem csupán élethelyzetekkel, megtörtént dolgokkal ismerteti meg az olvasót a szerző, az eseményekben mindig megpillantható az Ember. E leírások drámaiságát az adja, hogy egyszerre érezhető a kiszolgáltatottság, elesettség, megalázottság, de az is, hogy az Ember legyőzhetetlen. Mint annyi más visszaemlékezésben, az olvasó Horváth László könyvében is megtapasztalja a hitnek a túlélésben betöltött szerepét. Talán az egyik legszebb fejezete a könyvnek a Fogolykarácsony Szolyván, 1944.

Az élet a halál árnyékában című visszaemlékezésben külön fejezetet szentel a szerző a lágerbeli mesterségeknek: Borbélyok, szabók, suszterek. Érdekessége a könyvnek A szolyvai láger területe és helyiségei című fejezet, valamint a mellékletben szereplő sematikus rajz a gyűjtőlágerről, mivel mindezidáig ilyen pontos leírással, alaprajzzal egyetlen korábbi visszaemlékezésben sem találkoztunk. A kötet különleges értékét képezi az a tény, hogy a szerző nyíltan beszél a lágerben együtt raboskodó különböző nemzetiségek képviselőinek- a magyaroknak, a románoknak, a zsidóknak, a cigányoknak - szerepéről, együttéléséről.

A könyv második része Horváth László édesapjának, Horváth Simonnak a herszoni, Krivoj Rog-i fogolytáborokban írt verseit tartalmazza. "...arra kérem, figyelmeztetem az olvasót, hogy ne keressen bennük szabályos verslábakat, hibátlan ritmust, megejtő szépségű szóképeket"- írja előszavában Horváth László. Fölösleges figyelmeztetés. Az olvasó a "megejtő szépségű szóképek" helyett megejtő szépségű Emberrel ismerkedhet meg, azzal, aki mindent tud az életről, tudja, mi a fontos, mit jelent a család, a hit, a szülőföld, a nemzet.

A kötet minden részletéből érezhető, hogy apa és fia sorsa jellegzetesen magyar (kárpátaljai) sors; a politikai erőszak, diktatúra, elnemzetlenítési kísérletek olvasásakor mégsem a háborús bűnök keresése ötlik fel, nem bosszúvágy ébred az olvasóban, hanem a megbocsátás, hisz sorsunk ez nekünk régóta már. (Intermix Kiadó, Ungvár-Budapest, 2004.)

pm.