KMKSZ alapszervezeti gyűlések a Felső-Tisza-vidéken
Tisztújítás a KMKSZ-ben
Aknaszlatinán, Nagybocskón, Gyertánligeten február 27-én, Terebesfehérpatakon és Rahón március 6-án tartotta meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezete tisztújító közgyűlését.
Aknaszlatinán Sóbányi Imre alapszervezeti elnök a szövetség hároméves munkájáról, a helyi rendezvényekről, megemlékezésekről beszélt, illetve beszámolt a kárpótlások kifizetéséről.
Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke megköszönte a szlatinaiaknak a választási kampányban kifejtett munkát. Beszámolt a szövetség jövőbeli terveiről, a választást követő pozitív változásokról, megemlítve, hogy 2006-ban ismét választások lesznek, és reményét fejezte ki azok demokratikus lebonyolításával kapcsolatban. A tisztújításon a tagság megerősítette tisztségében Sóbányi Imrét.
Nagybocskón a római katolikus egyház gyülekezeti termében volt a közgyűlés. Jelen volt ifj. Sari József, a Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezet elnöke, aki beszámolt a KMKSZ munkájáról, jövőbeli terveiről. A tagság újabb három évre bizalmat szavazott Illés Évának. Titkár: Fuksz Erzsébet, pénztáros: Simon Mária.
A gyertyánligeti alapszervezetben Eiben István elnök számolt be az elmúlt időszak eseményeiről. A tagság Eiben Évát választotta alapszervezeti elnökké. Alelnök: Németh Mária, titkár: Dudás Teréz. A tagság nehezményezte a KMKSZ által korábban megszervezett csoportos vízumkérelmezés megszűnését.
Rahón Nyejzsmák Emmának, míg Terebesfehérpatakon Varga Júliának szavazott bizalmat az alapszervezet tagsága.
F. Zs.