Nincs olyan határ, amely elválasztana bennünket

Olvasói levél

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség volt a házigazdája januárban annak a Képzéssel a jövő ifjúságáért elnevezésű konferenciának Beregszászban, amely a Phare CBC Kisprojekt Alap támogatásával jött létre. A projekt első rendezvényére 2004 őszén, Mátészalkán került sor, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mátészalkai Csoportjának szervezésében. Akkor valamennyien így búcsúztunk egymástól: Viszontlátásra Kárpátalján!

A mátészalkai találkozó után egy hónappal volt az a szégyenteljes népszavazás, amikor az anyaországban nem találtatott kétmillió igaz magyar ember. December 5-ét jó néhányan szerettük volna kitörölni emlékeinkből, de a történteket nem lehet meg nem történtté tenni. Utólag már azt is mondhatom, kellett nekünk, anyaországiaknak ez a szembesülés a tényekkel, mert így világos előttünk, pedagógusok előtt a feladat: tudatosítani kell legalább a most felnövő generációban azt a tényt, hogy Kárpátalján nem magyarul beszélő "ukránok", hanem magyarul beszélő, az anyaországtól erőszakos módon elszakított magyarjaink élnek. A történelmi olvasmányokból megismert Munkács vára csak néhány kilométerrel van messzebb Mátészalkától, mint Debrecen. "Bús düledékeiden, Husztnak romvára ..." - bármelyik osztálykirándulás alkalmával szavalhatnánk Kölcsey sorait ott a falak között, hiszen teljesen elérhető közelségben van hozzánk. Mégis, a gyerekek előtt valami megfoghatatlan messzeségben lebegnek ezek a történelmi helyek.

Így a szégyenteljes szavazás után nem minden elfogódottság nélkül léptem be a főiskola épületébe, ahol a konferencia előadásait hallgathattuk. Vajon mit szólnak kedves kárpátaljai pedagógustársaink? Le kell-e sütni a szemünket, vagy ők tudják, érzik, hogy mi IGENnel érkeztünk ide. Az aggodalmam teljesen felesleges volt. A szemek szeretetet sugároztak, mintha tegnap találkoztunk volna Mátészalkán, úgy vettük fel a beszélgetés fonalát.

A konferencia három napját szerencsés véletlenek kísérték. Pontosan ez alatt a három nap alatt ünnepelhettük a magyar kultúra napját, ekkor "iktatták be az alkotmányba" Juscsenko elnököt. Az anyaországi résztvevőknek katartikus élményt jelentett a beregszászi Illyés Gyula Színház Örkény-előadása. Azt is mondhatnám: "katarzis kabátban", hiszen a hideg színházteremben kabátban ültünk le, de az előadás nagyszerűsége teljesen elfeledtette velünk a hideget. Régen hallottam ennyire szépen énekelni "élőben" nemzeti imánkat, a Himnuszt. Megkönnyeztük.

Sokat adott valamennyiünknek Beregszász ez alatt a három nap alatt. Remek előadások, jól szervezett programok, séták a város központjában, jó hangulatú beszélgetések a főiskola kollégiumában. Amikor dr. Orosz Ildikó elmesélte a magyar főiskola alapításának kálváriáját, mindenki előtt világossá vált: az, hogy ma itt magyar nyelven főiskolai szintű oktatás folyhat, csak az itt élők, az ügyért önzetlenül tenni akarók hihetetlen szívósságának köszönhető.

A konferenciára az anyaországból a Pedellus Tankönyvkiadó jóvoltából tankönyveket, munkafüzeteket is sikerült eljuttatni, amelyekkel a kárpátaljai magyar nyelvű oktatáshoz kívántunk mi, anyaországi pedagógusok segítséget nyújtani.

A jövőkép biztató. A Máltai Szeretetszolgálat hagyományos tevékenységköre tovább bővülhet Kárpátalján. Az oktatáshoz kapcsolódó programokban szerepet vállalnak a jövőben az anyaország máltais pedagógus aktivistái, a kárpátaljai kollégáikkal közösen (hagyományőrző táborok, közös tanulmányi versenyek, testvériskolai kapcsolatok).

A konferencia egyik résztvevőjétől hangzott el a mondat: Nincs olyan határ, amely elválasztana bennünket. Ezt érezhette az anyaországból és Kárpátaljáról érkezett valamennyi résztvevő.

Kapturné Bíró Beáta,