A szakmai utánpótlás első szárnypróbálgatásai

Tudományos Diákköri Konferencia

2005. március 18., 09:00 , 218. szám

2005. március 9-én tartotta a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata második Tudományos Diákköri Konferenciáját, amelyen 13 hallgatói előadás hangzott el a történelem, ökológia, nyelv- és irodalomtudomány különböző területeiről magyar és angol nyelven.

A konferencia első szekcióját Svetkó Erzsébet, a másodikat Darcsi Karolina, a főiskola tanárai vezették. A rendezvényen részt vett dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi főiskola elnökasszonya, aki köszöntőjében örömét fejezte ki a diákok köréből kiindult kezdeményezés láttán, hozzátéve, hogy a diákság feladata, hogy Kárpátalja szellemi központtá való átalakulásának folyamatát fenntartsák, s munkájukkal minőségi nemzetet formáljanak.

Az érdekes és tanulságos előadások elhangzását követően került sor az eredményhirdetésre, ahol a főiskola tanáraiból álló zsűri véleménye szerint III. helyezést ért el Pecsora Éva Nemzetiségi politika Kárpátalján (1944-53) a régió legújabb kori historiográfiájában című előadásával, a II. helyen Ráti József végzett A XIX. hadosztály első dandárja című történelmi kutatásával, az I. helyet pedig Ferenc Viktória Megmaradás, korszerű felsőoktatás, tannyelvválasztás című előadása érdemelte ki. A díjkiosztást követően nemcsak a nyertes hallgatók térhettek haza "gazdagabban", hanem a konferencia valamennyi résztvevője, legalábbis, ami a tapasztalatokat és ismereteket illeti.

F. V.