Az utolsó székely határőrök

Könyvbemutató a KMTF kollégiumában

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kölcsey Szakkollégiumának filmklubjában mutatta be most megjelent, Az utolsó székely határőrök című könyvét Szabó József János alezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtörténelem Tanszékének tanára. Ez a kötet a korábban nagy sikerrel bemutatott Árpád-vonal című könyvének folytatása.

Korábbi, Árpád-vonal című könyvében Szabó József János bemutatta a Keleti- és Északkeleti-Kárpátokban az 1940-es években a Magyar Királyi Honvédség által kiépített áttörhetetlen erődrendszert és annak működési elvét. Ehhez a témához kapcsolódik a most bemutatott könyv is. Az utolsó székely határőrök egy ugyancsak eddig érintetlen hadtörténeti témát dolgoz fel, mégpedig a Székelyföld 1944-es katonai védelmét.

A szovjet és német visszaemlékezésekből, illetve hadinaplókból eddig is tudták a hadtörténészek, hogy a Székelyföld utolsó védelmi vonalán, a Maros szorosában a Kelemen- és Görgényi-havasokra támaszkodva három hétig tartottak fel négy ellenséges hadsereget a székely határvédelmi erők. Annak ellenére, hogy ott próbált áttörni a 40. és 27. szovjet hadsereg és az elitnek számító 7. szovjet gárdahadsereg, illetve az 1. román hadsereg, hadseregenként legkevesebb 60-80 000 fő, összesen körülbelül 300 000 katona. De hogy kik védekeztek Magyarország ezeréves határán, hányan voltak, és milyen módon tudták megállítani a szovjet előretörést, ezzel megmentve 100 000 magyar katonát a bekerítéstől és az azonnali fogságba eséstől, erre ad választ az alezredes úr legújabb könyve, amelyet ezúttal egy túlélővel, a csíkszeredai volt székely határőrtizedessel, Ívás Istvánnal közösen írtak.

Ívás István a saját visszaemlékezései mellett évtizedek óta gyűjtötte egykori bajtársainak a visszaemlékezéseit, amire nagy szükség volt, hisz a korabeli eseményekről csak nagyon kevés anyag, az is inkább töredékekben maradt ránk.

Szabó József János elmondta: levéltári forrásokból tudható, hogy 1943 nyarán a front közeledte okán kezdték szervezni a Magyar Királyi Honvédségen belül a Székely Határvédelmi Erőket. Először az első világháborúban harctéri tapasztalatokat szerzett idősebb székelyeket, az apákat hívták be. A kiképzést követően belőlük lettek a tisztek, a kiképzők, akik a később behívott fiaikból igyekeztek katonát faragni nyolc kiképzőtáborban. A kiképzés a tervek szerint 1943 októberétől 1945 tavaszáig tartott volna, de az ismert körülmények miatt a Székely Határvédelmi Erőket már 1944 augusztusában be kellett vetni a határok védelmében.

Összesen 20 székely határőrzászlóaljat toboroztak (zászlóaljanként 1000 ember), velük együtt védekezett még nyolc magyar határvadász-zászlóalj, azaz összesen 28 000 rosszul felszerelt, elavult fegyverzetű fiatal katona , akik két hónapig tartó folyamatos harc után az utolsó védelmi vonalon megállították három hétre azt a három szovjet hadsereget, amelyik mindent megpróbált, hogy a székelyföld védelmi vonalának áttörésével bekerítse a Dél-Erdélyből visszavonuló magyar és német erőket. Az utolsó székely határőrök és tisztjeik megoldották a "kis erő - nagy tér" problematikáját, s bár idáig kötelező volt róla hallgatni, ma már elmondható: nagy hőstettet hajtottak végre, miközben a Maros szorosáig a 28000-ből hatezren elestek, kilencezren pedig eltűntek. Ha valakit részleteiben is érdekel, hogy hogyan sikerült ez a nemmindennapi katonai bravúr nekik, az választ kaphat kérdéseire Az utolsó székely határőrök című könyvből, amely a kárpátaljai magyar könyvesboltokban is megvásárolható.

Badó Zsolt