Trónviszályok és nomád támadások évtizedei

I. Salamontól I. (Szent) Lászlóig

I. András még III. Henrik német-római császár 1051-es és 1052-es, sikeresen visszavert támadásai előtt megszervezte öccsének, Béla hercegnek az ország északi és keleti részein elterülő, Magyarország területének egyharmadát kitevő dukátust (hercegséget), s mivel házassága gyermektelen volt, testvérét nyilvánította örökösévé. Ám váratlanul megszületett a fia, Salamon, ami új helyzetet teremtett.     

I. András szorult helyzetbe került: az öccsére vagy a fiára hagyja-e a koronát. Ráadásul a III. Henrik halála után hatalomra került új német vezetés a két ország kapcsolatának normalizálását célzó tárgyalásokon ragaszkodott ahhoz, hogy csak akkor kerülhet sor a még kiskorú IV. Henrik 11 éves nővérének, Juditnak és az ötéves Salamonnak az új, korrekt kapcsolatot megpecsételő dinasztikus eljegyzésére, ha az utóbbi magyar király lesz, tehát I. András a fiát tegye meg örökösévé. A viszony normalizálására szükség volt, így 1058-ban ifjabb királlyá koronázták Salamont, ezt követően pedig sor került az eljegyzésre. András remélte, hogy Béla megérti gondjait, s az utóbbi le is mondott trónigényéről. Ám később mégis gyanakodni kezdtek egymásra: a király félt, nem akar-e az öccse mégiscsak uralkodó lenni, a herceg pedig félt, nem tör-e ellene a bátyja, hogy biztosítsa fia számára a trónt. S mindkettejük udvarban voltak, akik a saját pecsenyéjüket akarták megsütni egy belháború tüzénél, így egymás ellen hangolták a két fivért. 1060-ban ki is tört a testvérharc, melynek döntő ütközetében a király súlyos sebet kapott s meghalt. Salamon Németországba menekült, Bélát pedig királlyá koronázták.

A császárság azonban vissza akarta állítani Salamon uralmát. 1063-ban, a fenyegető német támadás árnyékában I. Béla országgyűlést hívott össze, ám halálos balesetet szenvedett. Az Adalbert régens vezette birodalmi hadsereg pedig bevonult a fejét vesztett országba, Salamont királlyá koronázták, majd a németek kivonultak, I. Béla fiai, Géza, László és Lambert herceg viszont kiharcolták, hogy megkapják a dukátust. Lambertről vajmi keveset tudunk – igaz, ő alapította meg Beregszászt –, a bátyjairól azonban annál többet. Az utóbbiak jó ideig békés viszonyt ápoltak Salamonnal, minden fontos döntést közösen hoztak meg, s együtt vonultak hadba is. 1068-ban Ozul vezér vezetésével úz–besenyő sereg rontott Magyarországra, ám Salamon, Géza és László ellenük vonult, s Erdélyben, Kerlésnél megsemmisítő vereséget mértek rá. Az unokatestvérek jó viszonya csak 1071-ben, Nándorfehérvár ostrománál romlott meg. Ebben az évben bizánci zsoldban álló besenyő határőrcsapatok végigfosztogatták a Száva és a Duna között fekvő Szerémséget. Válaszul Salamon és Géza elfoglalta Nándorfehérvárt, a bizánci védők azonban nem a királynak, hanem a hercegnek adták meg magukat, aki váltságdíj nélkül hazaengedte őket. A király mindezt zokon vette, s a hadizsákmány elosztásánál megrövidítette Gézát. Ráadásul Salamon mellett nagy befolyásra tett szert a hercegek ellen intrikáló Vid ispán, a viszony elmérgesedett, s kitört a polgárháború.

Az 1074. március 14-i mogyoródi ütközetben viszont a két herceg tönkreverte Salamont, aki a nyugati határszélre szorult, Gézát pedig királlyá koronázták. Ám 1074 augusztusában I. Salamon IV. Henriktől kért segítséget, vállalva a német hűbért, s a császár be is tört Magyarországra. Támadása hazánk függetlenségének elvesztésével fenyegetett, Géza és László azonban ügyes taktikával visszavonulásra kényszerítette a birodalmi haderőt. I. Géza, majd 1077-es halála után utóda, I. (Szent) László hol tárgyalásos úton, hol fegyveres erővel akarták felszámolni Salamon kiskirályságát, ám a császári támogatás miatt sikertelenül ostromolták várait. A német belviszályok, főleg pedig IV. Henrik és VII. Gergely pápa hadakozása viszont később annyira lekötötték a császárt, hogy végül sorsára hagyta sógorát, aki 1081-ben lemondott királyi címéről. I. (Szent) László hatalmas uradalmakat adományozott Salamonnak, ám ő a király életére tört, hogy visszaszerezze a trónt. Az uralkodó leleplezte az összeesküvést, börtönbe zárta unokatestvérét, ám 1083-ban szabadon engedte. A nyughatatlan rokon ekkor a németektől kért segítséget a trón visszaszerzésére, de ők elutasították, így a besenyőkhöz sietett, nekik ígérte Erdélyt, ha visszaszerzik számára a koronát. 1085-ben Kutesk és Cselgü vezéreik be is törtek Magyarországra, I. (Szent) László azonban a mai Mezőkaszony területén fényes diadalt aratott felettük. Salamon a vereség után a besenyőkkel maradt, s egy Bizánc elleni háborújukban elesett. 1091-ben azonban Kapolcs vezér vezetésével a szintén nomád és akkor még ellenséges kunok hatoltak be Magyarországra, s Erdélytől a Duna–Tisza közéig végigpusztították hazánkat, a király azonban a Temes vidékén fölényes győzelmet aratott felettük. S bár ugyanebben az évben Ákos vezér újabb kun sereggel tört be, ezúttal a Délvidékre. I. (Szent) László Orsova közelében ismét súlyos vereséget mért rájuk, végleg elvéve a kedvüket az újabb betörésektől. A trónviszályok és a nomád támadások kora véget ért.

Lajos Mihály