2005. április 1.

"Vacsorát készítettek ott neki (Jézusnak), s Márta szolgált fel, Lázár pedig a Jézussal együtt ülők között volt." Ján 12,2

Az ókori Közel-Keleten az együtt étkezés volt a közösségi élmények elsődleges színtere. Talán éppen ezért, a Szentírásban számos lényeges tanításnak a helyszíne vagy meghatározó eleme az asztalközösség. Az akkori emberek az ételekre és az italokra úgy tekintettek, mint az élet elengedhetetlen táplálékaira. Tehát életet támogató események voltak az ebédek, a vacsorák. Mivel az ókori ember sokkal inkább egységben szemlélte az emberi testet és lelket s ebből következően a testi és lelki táplálkozást, nem meglepő, hogy az élet testi növekedése mellett lelki vonatkozású érzések, tartalmak is kötődtek az étkezésekhez. Ugyanannak az életnek a fenntartását, növekedését élték át a táplálékok elfogyasztása, valamint egy ismerőssel való beszélgetés, egy isteni tanítás elhangzása közben.

A történet, melynek egy rövid részét idéztem, szintén egy vacsorához kötődik. Jézus és tanítványai a nemrég feltámasztott Lázár és két testvére, Mária és Márta házában ülnek asztalhoz. Itt is elhangzik egy tanítás. Most mégis irányítsuk figyelmünket ennek a négy embernek az együttlétére. Ebben a történetben jelen van a feltámadás. Lázár, aki nemrég még halott volt, most már él. Ezen túl ott van Jézus is, aki fel fog támadni, mert ő maga a Feltámadás. Ugyanakkor érzésekben, emlékekben jelen van a halál ereje is. Lázár nemrég halott volt, két testvére pedig gyászban élt. A vacsora közösségében azonban élettel telnek meg. Csodálatos képe ez az úrvacsorának. A kenyérrel és borral, a Lélek által, a Feltámadottal való legbensőbb közösséget éljük meg. Noha a halál, az elmúlás és a félelem sokszor megperzseli létünket, ebben a közösségben mégis az élet igazi táplálékát vesszük magunkhoz. Ez a testi-lelki asztalközösség életerőt ad a gyógyuláshoz, a növekedéshez, a jövőhöz.

Barta Zsolt