Dr. Mikola István: "Jókedvvel élem az életem"

Exkluzív interjú

2005. április 22., 10:00 , 223. szám

Dr. Mikola István, az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere két éve elnöke a Magyar Egészségügyi Társaságnak (MET), mely szervezet a kárpát-medencei, nyugat-európai és tengerentúli magyar orvosokat és egészségügyi dolgozókat tömöríti. A neves orvost és politikust a napokban Rahón megtartott nemzetközi orvoskonferencián kérdeztük.

- Mit kell tudni a Magyar Egészségügyi Társaságról?

- A MET egy 12 éve működő szervezet, mely az anyaországon kívül élő magyar egészségügyi dolgozókat tömöríti és segíti. Élnek tagjai az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Nyugat-Európában, Skandináviában és a világ más részein. Fő célkitűzése társaságunknak, hogy a lehetőségekhez mérten a környezetünkben élők egészségügyi állapotán javítson. Úgy gondolom, a MET egy lendületben lévő szervezet, a jövőjét is biztatónak látom.

- Ezt a lendületet nem vetette vissza a tavaly decemberi magyarországi népszavazás eredménytelensége?

- Való igaz, hogy a referendumot követően érzékelhető hangulatromlás, kisebb törés jelentkezett a szervezeten belül. A Felvidéken például lemondtak egy rendezvényt emiatt. Sajnos a népszavazáson kiderült, hogy Magyarország ,,betegebb", mint azt gondoltuk.

- Hogyan értékeli a magyar egészségügy jelenlegi helyzetét? Milyen változtatásokat terveznek a polgári párt esetleges újbóli pozícióba kerülése esetén?

- A magyar egészségügy helyzete nem rózsás, ugyanakkor egy működőképes rendszeren alapszik, ami nagy érték. Működik a társadalombiztosítási rendszer, vagyis mindenki hozzájut az egészségügyi ellátáshoz. Ám ha azt vesszük figyelembe, hogy Magyarországon ma egy főre évente 400 dollárt költ az egészségügy, míg Ausztriában 2400-at, Németországban 4000-et, a nem európai uniós Svájcban 5400-at, akkor azt látjuk, hogy az egészségügyi igény és a gazdasági lehetőségek között igen komoly feszültség van. Folyamatban van egy, a 2006-2010-es ciklusra szóló új kormányprogram kidolgozása. Ennek lényege, hogy új struktúraként két kormányzati csúcsszerv jelenne meg, az egyik a humán erőforrás-politikával, a másik a gazdasági erőforrás-politikával foglalkozna. Szorgalmazzuk, hogy az iskolákban vezessék be az egészségtan tantárgyat. Gond, hogy Magyarországon a problémák felemésztették a nemzetlélek pszichés energiáit, minek következtében nem formálódik új nemzettudat. A cél: feltölteni a fogyóban lévő lelki energiatartalmat

. A tudomány négy ilyen forrást ismer: nemzeti identitás (együvé tartozás), társadalombiztosítás, család, hit. Ha már a hit szellemisége és a kormányváltás lehetősége szóba került, meggyőződésem, hogy hinni kell a dolgokban, mert ha az ember hisz valamiben, az előbb-utóbb be is következik. Erről hadd mondjak el egy kis történetet. A közelmúltban Budapestről Nyíregyházára kellett utaznom egy rendezvényre. Kissé késésben voltam, ráadásul az esti útviszonyok sem voltak kedvezőek. A kesztyűtartóban matatva előkotortam az utazószemüvegemet, hiszen azzal mégiscsak biztonságosabban vezetek. Ezután valóban nagyobb biztonságban éreztem magam és időben meg is érkeztem. Amikor levettem a szemüvegem, akkor derült ki, hogy nincs is benne üveg... Vagyis a hit sokszor csodákra képes.

- Nem először jár Kárpátalján. Mit tapasztalt ezen a vidéken?

- Azt, hogy a kárpátaljai egészségügyi intézmények segítségre szorulnak, ezért lehetőségeinkhez mérten igyekszünk támogatni itteni kollégáinkat. Legutóbb a rahói, técsői és aknaszlatinai kórházak részére adományoztunk vákuummatracokat, bronchoszkópot, EKG-készüléket.

- Végezetül mondana néhány szót a családjáról?

- Szép, nagy családom van, öten vagyunk testvérek, és összesen 24 gyermeket nevelünk. A nővérem például 9 gyermekének és 24 unokájának örülhet. Nekem 3 gyermekem van. Ilyen családi háttérrel természetes, hogy szeretek élni. Jókedvvel élem az életem, mert meggyőződésem, hogy a világot megváltani csak jókedvvel lehet. Sportolok, dolgozom, igyekszem mindenből a megfelelő arányban kivenni a részem.

(tamási)