Kizárja Gajdost az SZPU frakciója?

2005. május 20., 10:00 , 227. szám

Passzivitással vádolta az Ukrán Szocialista Párt (SZPU) kárpátaljai szervezetének vezetését múlt heti ungvári sajtókonferenciáján Mikola Karnauh szocialista parlamenti képviselő, aki a helyi szocialisták nem kielégítő munkájának számlájára írta, hogy Gajdos István kiugrott szociáldemokrata képviselőt felvették az SZPU parlamenti frakciójába. A hivatalos ügyben Kárpátalján tartózkodott Karnauh elmondta, hogy annak idején kategorikusan ellenezte Gajdos belépését a szocialista frakcióba, s ezt nyíltan ki is jelentette, de már késő volt. Szerinte Gajdos belépése a frakcióba nem tett jót az SZPU tekintélyének Kárpátalján. Mint hangsúlyozta, ahhoz, hogy napirendre tűzzék a kárpátaljai "eszdekes" képviselő kizárásának kérdését a szocialista frakcióból, fel kellene lázadnia a párt kárpátaljai megyei bizottságának, ám ez eddig valamiért még nem történt meg. Karnauh úgy vélte, hiba volt Gajdos felvétele, amit a magyarországi szocialisták szorgalmaztak annak fejében, hogy elősegítik az SZPU csatlakozását a Szocialista Internacionáléhoz. A történtek ellenére a szocialista honatya arra számít, hogy Kárpátalján a pártja a jövő évi választásokon megszerzi a szavazatok 17%-át.

N. J.