Június a kertben
Gyümölcsösünkben ekkor kezdődik a ribiszke szüretelése. A pirosribiszke-fajták bogyói rendszerint jól összeérnek és teljesen érett állapotban jól szedhetők. A feketeribiszke-fürtök bogyóinak egyöntetű beérését általában nem várhatjuk meg, mert a legérettebb bogyók lehullanak. A pirosribiszke-fajták éretten sem hullatják le bogyóikat. A szüret június közepétől kb. egy hónapig tart. Az érettséget a gyümölcs színe alapján állapítjuk meg. Szüret alatt nem védekezhetünk a károsítók ellen. Mivel a kaliforniai pajzstetű első rajzása, illetve az üvegszárnyú ribiszkelepke rajzásának jelentős része ebben az időben van, ez a két kártevő a ribiszke legjelentősebb károsítója.
A szőlőben: a virágzást követően ismételjük meg az első dekádban alkalmazott permetezést. Ügyeljünk az esetleges tőkehiányok pótlására. Mindenképpen igyekezzünk a gyomokat idejében eltávolítani a kertünkből. Nem szabad megvárni, amíg a gyomnövények felmagzanak. Egyrészt azért, mert ilyenkor az eltávolításuk sokkal nehezebb, másrészt azért, mert az elhullott magok hosszú éveken keresztül képesek megőrizni a csírázóképességüket. A kapálás nemcsak a gyomok ellen hatásos, hanem segít a talajnedvesség megőrzésében is. Gyomirtószerek használatánál a szerek elsodródása komoly károkat okozhat más kultúrákban és a környezetünkben egyaránt.
Zöldségeink közül figyeljünk a paprikaágyásokra, mert ilyentájt kelnek a bagolylepke-hernyók. Aki csak teheti, mindenképpen öntözzön, ugyanakkor ügyeljünk arra, hogy nem minden zöldségnövényünk egyformán igényli a vizet. Legvízigényesebbek a paprika, az uborka és a gyökérzöldségek. Ezeknél a kultúráknál a megfelelő vízellátottság különösen lényeges a megfelelő terméshozam elérésének az érdekében. A dinnye azonban viszonylag aszálytűrő növény, ennél a kultúránál az öntözés szükségességét mérlegelnünk kell. Az öntözést ne végezzük tűző napon, mert a víz rövid időn belül elpárolog és az arra érzékeny növények esetében perzselést is okoz. Lényeges a talajtakarás elvégzése. Érdemes takarni a zöldségágyások sorközeit, a fiatal növények tőközeli talaját.
Dísznövényeink közül a díszcserjéket, díszfákat a kabócák, valamint a levéltetvek károsítják, ezért növényeink leveleinek alsó részét érdemes ilyenkor átnézni, és ha kártevő nyomait tapasztaljuk, rovarölő szerrel védekezni ellenük. A tavaszi metszést követően célszerű a rózsákat időnként átnézni, és az alulról jövő, nagyon laza szövetű, nagyon nedvdús vízhajtásokat középen fele hosszúságban visszametszeni. Azokat a hajtásokat, amelyek a bokor belseje felől fejlődnek, vágjuk ki tőből, mert ezek sűrítik a rózsabokrainkat.
Gyógynövény-fűszernövény: a június a házi kerti gyógynövényeink közül a kerti kakukkfű folyamatos virágzásának ideje. Azok, akik ezt a növényt májusban ültették, a virágzást csak augusztusra várják. A faj fűszernövényként is ismert. Ugyancsak júniusban virít az orvosi zsálya, amelynek füzérvirágzatában az elvirágzást követően 2-3 hétre érnek be a magok. Ezeket a kora reggeli órákban vágjuk le, harmatosan levágva és megszárítva könnyen kirázható a mag.
M. B.