Katolikus zarándoklat Máriapócsra

2005. szeptember 30., 10:00 , 246. szám

A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye felhívására a kárpátaljai római katolikus hívek egyházmegyei zarándoklatot terveznek Máriapócsra, Kelet-Magyarország neves búcsújáróhelyére. Mint ismeretes, Keresztes Szilárd hajdúdorogi püspök, miskolci apostoli kormányzó a 2005-ös esztendőt jubileumi évvé nyilvánította a máriapócsi Szűz Mária-kegykép harmadik könnyezésének 100 éves évfordulója alkalmából. Az október 7-8-ára tervezett zarándoklatot valamennyi kárpátaljai katolikus egyházközségben meghirdették, az utazást az egyházmegye püspöksége, valamint az egyházközségek szervezik. A jelentkezés feltétele az érvényes útlevél és magyarországi beutazásra jogosító vízum. A zarándokok első csoportja október hetedikén, péntek délután érkezik meg Máriapócsra, ahol este nyolc órakor szentmisére, majd egész éjszakás virrasztásra kerül sor. Másnap, szombaton 10 órakor a nagytemplomban szentmisét celebrál Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye megyéspüspöke, a Kárpátaljai Apostoli Kormányzóság ordináriusa.

-zs-