Mind közelebb a hagyományokhoz
Hamvazó hold a Jávoron
A napokban ünnepli 55. születésnapját Fodor Géza, s hamarosan a nyomdába kerül a derceni költő legújabb, Hamvazó hold a Jávoron című verseskötete. A vidéki magányban élő poétát ennek kapcsán pályájáról, a kárpátaljai magyar irodalomról kérdeztük.
- Ön a hatvanas évek második felében jelentkezett tehetséges író-költő generációnak a Forrás Stúdióhoz kötődő tagjaként tűnt fel. Mi az, amit ebből a korszakból az eszmeiség, az indíttatás, a formavilág tekintetében megtartott és tovább vitt költészetében?
- Valóban, jó társaságba kerültem a hatvanas években, s hozzájuk hasonlóan akkoriban az én műveim is "az új hangon szóló ifjúság" jegyében fogalmazódtak. Egyfajta modern korszak volt ez. Sokan érthetetlennek tartották itt, Kárpátalján az írásainkat, de az volt a célunk, hogy eszmeiségünkkel az akkori fennálló rendszer ellen hozzunk ki magunkból valamit. Úgy éreztük, hogy képesek vagyunk erre, tudnánk mozdítani a dolgokon. Próbálkozásainkat jobbára elfojtották akkoriban, a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején íródott verseinket általában csak jóval későbben publikálhattuk, de már akkor is érezhető volt - még ha bennünk nem is mindig tudatosult -, hogy a legtöbben a magyar hagyományok, a nemzeti örökség felé orientálódtunk.
- Véleménye szerint, a rendszerváltást követően sikerült kibontakozniuk a kárpátaljai magyar költőknek azon túl is, hogy megjelenhettek az addig esetleg az íróasztalfiókban őrzött versek is?
- Természetesen igen, habár meg kell jegyeznem, hogy a tiltás éveiben is jelen voltunk azért a magyar irodalomban. Ha sokszor nem is publikálhattunk itthon, ahol ez akkoriban kompromisszumok nélkül lehetetlen lett volna, néhány esetben megjelenhettünk az anyaországi és egyéb külföldi folyóiratokban, például a magyarországi Tiszatájban, a Napjainkban, az Új Írásban stb.
- Mennyiben hatott a rendszerváltás verseinek formavilágára, tartalmára?
- Annyiban beszélhetünk változásról, amennyiben a rendszerváltást követően bizonyos értelemben újraértelmeztük a saját nemzeti hagyományainkat. Valamiképpen mindig is szervesen illeszkedtek gondolat- és érzésvilágunkba ezek a hagyományok, csak időre volt szükség az elmélyítésükhöz és a még teljesebb kibontásukhoz. A rendszerváltást követő években személyesen is találkozhattunk olyan anyaországi irodalmárokkal és kritikusokkal, mint például Görömbey András, Szakolczay Lajos vagy Csoóri Sándor, akik természetesen mély benyomás tettek ránk. Hatásukra még inkább igyekeztünk a népi hagyományokra alapozni, a népköltészet felé haladni, hiszen gyökerek nélkül nem lehet hosszú távon irodalmat teremteni, megtartani.
- A kilencvenes évek elejének nagy fellendülése után azonban sorban megszűntek a kárpátaljai irodalmi fórumok. Mintha a gazdasági nehézségek közepette az irodalom iránti érdeklődés is csökkenni látszott volna... Mennyiben vetette ez vissza a helyi irodalmat?
- Valóban, igen fájdalmas volt számunkra a publikálási lehetőségek beszűkülése, hiánya, hiszen a mi helyzetünkben az ember nem utazhat naponta Magyarországra, nem lehet jelen aktívan az ottani irodalmi életben; különösen egy olyan korszakban érintett ez mindenkit érzékenyen, amikor útlevelet is nehéz volt szerezni.
- Lát-e javulást manapság ezen a téren?
- Látok, amennyiben az elmúlt évek megszűnt irodalmi fórumai helyett most itt az Együtt című folyóirat, ami mindenképpen előrelépést jelent. Külön öröm, hogy a fiatal szerzők túlsúlyban vannak velünk, "öregekkel" szemben. Ez biztató a jövőre nézve.
- A jelek szerint azért Ön is lépést kíván tartani a fiatalokkal, hiszen megjelenés előtt áll új kötete.
- Valóban, nyomdakész állapotban van már legújabb kötetem, mely az elmúlt évek termését gyűjti egybe, s amellyel igyekeztem még közelebb kerülni a népköltészethez. Régi és új versek egyaránt olvashatók majd a kötetben, mivel az volt a szándékom, hogy az olvasó láthassa, honnan indult a költő, s hová érkezett...
Fodor Géza 1950. október 6-án született Dercenben. Az ungvári egyetemen szerzett magyar szakos tanári diplomát. 1984-től ismét szülőfalujában él, a helyi középiskola tanára. 1993-tól a Hatodik Síp szerkesztője, majd 2002-től az Együtt c. folyóirat szerkesztőjeként dolgozik.
Eddig megjelent verseskötetei: Széltükör (1986), Erdőn, mezőn gyertyák (1992), Fenyvesek árnyékában (1997). Színműve: Ketten a magasban (Dráma egy felvonásban).
Fodor Géza
Koronadal
Élhet-e lomb nélkül a fa?
Isten nélkül e föld?
Omolhat-é le Vár fala
Ha bennünk testet ölt?
Korál búgatja orgonánk
Hold sugározza szét
Inkább lássuk a koronán
Mint kard vasán a fényt
Igaz, hogy ékszeres kövek
Fémjeles gyöngyei
Homlokterében mind e nép
Verítékcsöppjei
Világvigyázónk bánata
Nemzetünk intő kéz
Dombjainkról a Pátria
Megdőlt keresztje néz
Kérdezheti a Fény Ura
/Bár ének zengi be/
Lényege misztériuma
Bennünk fölsejlik-e?
Vagy csak csillagforgó módra
Barnult, hűlő remény
Hol mindig lehullik róla
Egy akantuszlevél