Mind közelebb a hagyományokhoz

Hamvazó hold a Jávoron

A napokban ünnepli 55. születésnapját Fodor Géza, s hamarosan a nyomdába kerül a derceni költő legújabb, Hamvazó hold a Jávoron című verseskötete. A vidéki magányban élő poétát ennek kapcsán pályájáról, a kárpátaljai magyar irodalomról kérdeztük.

- Ön a hatvanas évek második felében jelentkezett tehetséges író-költő generációnak a Forrás Stúdióhoz kötődő tagjaként tűnt fel. Mi az, amit ebből a korszakból az eszmeiség, az indíttatás, a formavilág tekintetében megtartott és tovább vitt költészetében?

- Valóban, jó társaságba kerültem a hatvanas években, s hozzájuk hasonlóan akkoriban az én műveim is "az új hangon szóló ifjúság" jegyében fogalmazódtak. Egyfajta modern korszak volt ez. Sokan érthetetlennek tartották itt, Kárpátalján az írásainkat, de az volt a célunk, hogy eszmeiségünkkel az akkori fennálló rendszer ellen hozzunk ki magunkból valamit. Úgy éreztük, hogy képesek vagyunk erre, tudnánk mozdítani a dolgokon. Próbálkozásainkat jobbára elfojtották akkoriban, a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején íródott verseinket általában csak jóval későbben publikálhattuk, de már akkor is érezhető volt - még ha bennünk nem is mindig tudatosult -, hogy a legtöbben a magyar hagyományok, a nemzeti örökség felé orientálódtunk.

- Véleménye szerint, a rendszerváltást követően sikerült kibontakozniuk a kárpátaljai magyar költőknek azon túl is, hogy megjelenhettek az addig esetleg az íróasztalfiókban őrzött versek is?

- Természetesen igen, habár meg kell jegyeznem, hogy a tiltás éveiben is jelen voltunk azért a magyar irodalomban. Ha sokszor nem is publikálhattunk itthon, ahol ez akkoriban kompromisszumok nélkül lehetetlen lett volna, néhány esetben megjelenhettünk az anyaországi és egyéb külföldi folyóiratokban, például a magyarországi Tiszatájban, a Napjainkban, az Új Írásban stb.

- Mennyiben hatott a rendszerváltás verseinek formavilágára, tartalmára?

- Annyiban beszélhetünk változásról, amennyiben a rendszerváltást követően bizonyos értelemben újraértelmeztük a saját nemzeti hagyományainkat. Valamiképpen mindig is szervesen illeszkedtek gondolat- és érzésvilágunkba ezek a hagyományok, csak időre volt szükség az elmélyítésükhöz és a még teljesebb kibontásukhoz. A rendszerváltást követő években személyesen is találkozhattunk olyan anyaországi irodalmárokkal és kritikusokkal, mint például Görömbey András, Szakolczay Lajos vagy Csoóri Sándor, akik természetesen mély benyomás tettek ránk. Hatásukra még inkább igyekeztünk a népi hagyományokra alapozni, a népköltészet felé haladni, hiszen gyökerek nélkül nem lehet hosszú távon irodalmat teremteni, megtartani.

- A kilencvenes évek elejének nagy fellendülése után azonban sorban megszűntek a kárpátaljai irodalmi fórumok. Mintha a gazdasági nehézségek közepette az irodalom iránti érdeklődés is csökkenni látszott volna... Mennyiben vetette ez vissza a helyi irodalmat?

- Valóban, igen fájdalmas volt számunkra a publikálási lehetőségek beszűkülése, hiánya, hiszen a mi helyzetünkben az ember nem utazhat naponta Magyarországra, nem lehet jelen aktívan az ottani irodalmi életben; különösen egy olyan korszakban érintett ez mindenkit érzékenyen, amikor útlevelet is nehéz volt szerezni.

- Lát-e javulást manapság ezen a téren?

- Látok, amennyiben az elmúlt évek megszűnt irodalmi fórumai helyett most itt az Együtt című folyóirat, ami mindenképpen előrelépést jelent. Külön öröm, hogy a fiatal szerzők túlsúlyban vannak velünk, "öregekkel" szemben. Ez biztató a jövőre nézve.

- A jelek szerint azért Ön is lépést kíván tartani a fiatalokkal, hiszen megjelenés előtt áll új kötete.

- Valóban, nyomdakész állapotban van már legújabb kötetem, mely az elmúlt évek termését gyűjti egybe, s amellyel igyekeztem még közelebb kerülni a népköltészethez. Régi és új versek egyaránt olvashatók majd a kötetben, mivel az volt a szándékom, hogy az olvasó láthassa, honnan indult a költő, s hová érkezett...

Fodor Géza 1950. október 6-án született Dercenben. Az ungvári egyetemen szerzett magyar szakos tanári diplomát. 1984-től ismét szülőfalujában él, a helyi középiskola tanára. 1993-tól a Hatodik Síp szerkesztője, majd 2002-től az Együtt c. folyóirat szerkesztőjeként dolgozik.

Eddig megjelent verseskötetei: Széltükör (1986), Erdőn, mezőn gyertyák (1992), Fenyvesek árnyékában (1997). Színműve: Ketten a magasban (Dráma egy felvonásban).

Fodor Géza

Koronadal

Élhet-e lomb nélkül a fa?

Isten nélkül e föld?

Omolhat-é le Vár fala

Ha bennünk testet ölt?

Korál búgatja orgonánk

Hold sugározza szét

Inkább lássuk a koronán

Mint kard vasán a fényt

Igaz, hogy ékszeres kövek

Fémjeles gyöngyei

Homlokterében mind e nép

Verítékcsöppjei

Világvigyázónk bánata

Nemzetünk intő kéz

Dombjainkról a Pátria

Megdőlt keresztje néz

Kérdezheti a Fény Ura

/Bár ének zengi be/

Lényege misztériuma

Bennünk fölsejlik-e?

Vagy csak csillagforgó módra

Barnult, hűlő remény

Hol mindig lehullik róla

Egy akantuszlevél