2005. november 4.

2005. november 4., 09:00 , 251. szám

Luk 10, 25-37

Pünkösd után 25. vasárnapon az Egyház az irgalmas szamaritánus történetét állítja elénk. A törvénytudó, aki próbára akarja tenni Jézust, ezt a feleletet kapja tőle: "Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint önmagadat."

Az első és legfőbb parancs a szeretet parancsa. Szeretnünk kell Istent, mert Ő előbb szeretett minket. "Még alakot sem nyertek tagjaim, és szemed már látott engem, könyvedben már minden fel volt jegyezve rólam"- olvashatjuk a 139. zsoltárban. Isten mindnyájunk életét akarja, létünk első pillanatától ismer és szeret minket. Mint az édesanya, aki nagyon várja gyermekét. Számolja a napokat, heteket, hónapokat, és mikor elérkezik az idő, hogy a várva várt kisbaba megszülessen, boldogsága határtalan.

Ilyen gondoskodással vár és szeret Isten mindnyájunkat. Aki ezt megérzi, megérti, egyetlen módon válaszolhat Istennek: teljes szívéből, lelkéből, minden erejéből megpróbálja viszontszeretni Őt.

Ennek a parancsnak a második része felebarátunk, embertársunk szeretetét parancsolja. Hittanórán megtanítjuk a gyerekeknek, hogy azért kell minden embert szeretni, mert minden ember Isten képmása, és mert Jézus is mindenkit egyformán szeret.

Ennek ellenére a parancsnak ezt a második részét megvalósítani, valószínűleg minden ember számára sokkal nehezebb, mint az elsőt. Istent szeretjük, mert Isten jó, gondoskodik rólunk, vigyáz ránk, és legfőképpen: bármilyenek is vagyunk, szeret és elfogad minket. De szeretni minden embert? Szeretni ellenségeimet? Szeretni rosszakaróimat?

Igen. Ez Jézus Krisztus parancsa. Bármilyen nehéz is az embernek, törekedni kell rá. Isten maga a Szeretet. Ha mi benne élünk, mozgunk és vagyunk, az Ő segítségével ez is sikerülni fog.

Törekedjetek a szeretetre! (1. Kor., 14,1)

Demkó Ferenc