Felmérés: 10 éven belül fényes jövő vár Ukrajnára

2026. május 16., 11:50 , 1312. szám

Az ukránok több mint 60%-a hisz benne, hogy 10 éven belül Ukrajna az Európai Unió virágzó országa lesz – írta az RBK–Ukrajina a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) felmérésére hivatkozva.

A megkérdezetteket arra kérték, hogy válasszanak egyet a két felkínált állítás közül, amelyek mindegyike egy 10 év múlva elképzelhető jövőt ír le. Az egyik állítás optimistán az EU virágzó tagállamaként írja le Ukrajnát, a másik ezzel szemben egy romokban heverő ország pesszimista víziója.

A felmérés eredményeiből kitűnik, hogy az optimizmus szintje valamelyest csökkent 2026 januárja óta, de továbbra is meglehetősen magas. Ezek szerint az ukránok 63%-a (januárban 66%-a) optimista Ukrajna jövőjét illetően. Ugyanakkor a pesszimisták aránya 25% (korábban 22%).

Érdekes ezzel összefüggésben, hogy miként vélekedik a lakosság az Ukrajnát fenyegető veszélyekről. Idén februárban a KMISZ nyitott kérdésben tudakolta a polgárok véleményét az ország előtt álló kihívásokról. A legnagyobb kihívásnak a megkérdezettek 65%-a a háborút, 29%-a pedig a korrupciót nevezte meg. Vagyis „súgás nélküli” formátumban az ukránok „spontán” többnyire a háborút és a kapcsolódó problémákat emelik ki elsősorban. A mostani felmérésben azonban a 2024 májusában feltett kérdést ismételték meg a közvélemény-kutatók, egyenesen rákérdezve, hogy mit tartanak nagyobb fenyegetésnek a válaszadók: a korrupciót a hatalomban vagy az orosz agressziót. Tehát a megkérdezetteknek e két fenyegetés közül kellett választaniuk. Kiderült, hogy amennyiben az embereknek el kell dönteniük, vajon a korrupció vagy a fegyveres agresszió jelenti a nagyobb fenyegetést, 54%-uk (2024 májusában 48%) a korrupciót választja. A fegyveres agressziót 39% (2024 májusában 36%) tartja nagyobb fenyegetésnek, 7% (2024 májusában 16%) pedig nem tudott válaszolni a kérdésre.

 (zzz/rbc.ua)